Foci

Totti: a győzelem az orvosság

A Roma csapatkapitánya reméli, hogy az Inter és a kolozsváriak elleni győzelemmel csapata rátalál a "helyes útra”.

A Roma – akárcsak két éve – igencsak megkínlódott a kolozsvári CFR csapatával, azonban a 2008 őszi 1-2 helyett ezúttal 2-1-re nyert. A románok pechesen futballoztak, helyzeteik maradtak ki, ráadásul a kapufa is ellenük volt, míg a második félidőben Méxes megpattanó lapos lövése, illetve Borriello szép gólja döntött.

A hajrában azért a CFR szépíteni tudott, s összességében is „kényelmetlen” partner volt.
„A CFR elleni mérkőzésen csak a győzelem számított” – elemzett a játékos a hivatalos honlapján. „A három pontnak köszönhetően immár ismét esélyesek vagyunk a továbbjutásra, minden más eredmény kudarc lett volna. A bajokra a legjobb orvosság egy megnyert meccs – szerencsére ez már a második volt a sorban.”

A kápóval egyetértett a gólszerző Méxes is, a francia azonban kritikusabb hangnemet ütött meg.
„Győztünk, de nem játszottunk jól – pengeélen táncolt a meccs. Elkerültük a kockázatokat, viszont fejlődnünk kell” – foglalta össze tapasztalatait a Sky Italiának nyilatkozó középső védő. „Nem koncentrálunk kellőképpen, s ez sok hibához vezet támadásban és védekezésben is. A probléma valószínűleg pszichés, ám a két kivívott győzelem talán stimulál majd minket.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik