Sport

Bajnok a Dallas Mavericks

Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság fináléjának hatodik mérkőzésén a Dallas idegenben 105-95-re győzte le a Miami Heat együttesét, ezzel megszerezve a csapat első bajnoki gyűrűjét.

A párharcot 3-2-re vezető Mavericks lépéselőnyben utazott Floridába az NBA nagydöntőjében, tudva azt, hogy már csak egy győzelem szükséges számukra a végső sikerhez. A hatodik mérkőzés egy LeBron James triplával kezdődött, igaz a közvetítő tévétársaság a Dallas oldalára jegyezte fel a három pontot, talán előre sejtve valamit.

Az első félidőben kilenccel is vezetett a hazai Heat, de ez megfordult, és az előny a Mavs oldalára került: nyolc ponttal is elhúztak a vendégek, s a különbség később egészen tizenkét pontig növekedett. James jó formát mutatott egészen addig, amíg nem vált kritikussá a helyzet. A sok hibával és eladott labdával játszó Miami a 2. negyedben korábbi önmagára talált, és egy 14-0-s szériát produkálva ijesztettek rá a Mavs szurkolókra. Ez azonban nem tartott sokáig, Jason Terry és DeShawn Stevenson tripláinak köszönhetően a Dallas visszajött a meccsbe, kettőre csökkentve a különbséget (42-40).

A harmadik játékrészben Nowitzki is magára talált, nyolc pontot szórt a hazai kosárba, míg az első félidőben mindössze egy értékesített ziccert és egy büntetőt jegyezhetett. A másik oldalon előbújt LeBron James „betegsége”, kiélezett helyzetekben ismét behúzta a vészféket, szürkén teljesített, az első negyedbeli remeklését követően visszaesett a formája. Nem vállalt dobásokat, és tiszta helyzetekben is képes volt a rosszabb helyzetben lévő társ felé passzolni.

A záró negyedbe fordulva tartotta korábban kiharcolt előnyét a Dallas, és nyolc perccel a mérkőzés vége előtt már mínusz 12-vel állt a Miami. A szétesőben lévő Heat fejben nem tudta tartani a lépést, a Mavs pedig a támadólepattanókat begyűjtve szépen lassan lefutatta az órát, és a 4-2-re megnyert párharccal megszerezte történetének első bajnoki címét. A nagydöntő MVP-je az a Dirk Nowitzki lett, aki a hatodik mérkőzésen 21 pontot szerzett, 11 lepattanó mellett.

Jason Terry tetoválása végül mégis szerencsét hozott…

NBA, nagydöntő, 6. mérkőzés

Miami Heat – Dallas Mavericks 95-105

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-2 a Dallas javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik