Gazdaság

Ryanair: mostantól a cég öt napon belül visszafizeti a törölt járatokra szóló jegyek árát

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

A cég csütörtöki bejelentése szerint a Ryanair öt napon belül visszafizeti a törölt járatokra szóló jegyek árát – írja az MTI.

A legnagyobb európai diszkont légitársaságot sok kritika érte a járványvédelmi lezárások során történt járattörlések miatt benyújtott kártérítési követelések kezelésével kapcsolatban.

A légitársaság csütörtökön bejelentette, hogy új online felületet hozott létre a visszatérítési igények kezelésére. A törölt járatokra szóló jegyek árait eszerint 24 órán belül egy digitális “pénztárcában” könyvelik el az ügyfél nevére, amit azonnal fel tud használni új foglalásokra, vagy kérheti visszatérítését, amit öt napon belül teljesít is a társaság.

A brit versenyfelügyelet az ügyfelek panaszai alapján júniusban eljárást indított a Ryanair ellen annak kikényszerítésére, hogy a törölt járatokra befizetett jegyek árát vissza is lehessen kérni, ne csak újabb foglalásokra felhasználni. Októberben azonban megszüntette az eljárást, miután a Ryanair közölte, hogy minden egyes ilyen kérelmet felülvizsgált, és ahol jogosnak találta a követelést, ott vissza is fizette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik