A Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának és a nyílt társadalom hálózatával karöltve letiltotta az egyik kérdést a gyermekvédelmi népszavazás ügyében
– így kezdődik Szánthó Miklósnak, az Alapjogokért Központ igazgatójának Facebook-bejegyzése, melyet több kormánypárti médium is átvett.
Amint arról beszámoltunk, a Kúria az emberi méltóság védelme mellett kiállva megtagadta a kormány egyik népszavazási kérdésének hitelesítését.
A TASZ közleménye szerint „a kormány homofób és transzfób népszavazási kezdeményezése során összesen öt kérdést tervezett népszavazásra bocsátani. Ezek mindegyikét megtámadtuk a Kúrián, amely elsőként arról a kérdésről döntött, ami így szól: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?” Ebben a kérdésben a Nemzeti Választási Bizottság határozatát megváltoztatva a Kúria úgy döntött, hogy ez a kérdés nem hitelesíthető, mert „a népszavazás nem irányulhat az Alaptörvény megváltoztatására, márpedig bárhogyan válaszol egy érvényes népszavazáson a többség erre a kérdésre, mindenképp az Alaptörvény módosítása válna szükségessé.”
A döntés alaposan kiverte a biztosítékot Szánthó Miklósnál. Facebook-bejegyzésében – azon túl, hogy élesem kritizálja a döntést – többek között azt írja: „Kovács András bíró egyébként nem ismeretlen a politikai jellegű döntések meghozatalában: szintén az általa vezetett tanács volt például még 2018-ban, mely érvénytelenített több ezer határon túli voksot az országgyűlési választásokon, egy mandátumtól éppen megfosztva a Fideszt és odaadva azt a Jobbiknak. Kovács volt az, aki 2019-ben ezt követően egy »szakmai konferencián« azt mondta: »Magyarországon nincs jogállam«.