Carmen Moláról sokáig nem lehetett tudni, kicsoda, mert nem akarta felfedni a személyazonosságát, hogy megvédje a magánéletét. Mindössze annyit árult el magáról, hogy Madridban él, a negyvenes éveiben jár, foglalkozására nézve pedig egy professzor. Hagyományos interjúkat sem adott eddig, az egyik legnagyobb spanyol lapnak az El Paísnak is csak e-mailen keresztül sikerült egyet készítenie még 2018-ban, az első kötete megjelenésének idején. Kizárólag így volt hajlandó kommunikálni a sajtó munkatársaival, igaz, ezt követően számos alkalommal adott ehhez hasonló interjút.
A különösen brutálisra sikerült trilógiájának főszereplője egy különc, magányos, detektívnő, Elena Blanco, aki „szereti a grappát, a karaoke-t, ezen kívül a klasszikus autókat, valamiunt a szexet SUV-okban” – olvasható a könyvkiadó honlapján. A krimi és a thriller között helyezkednek el a kötetek, a véráztatta oldalakon – még a legvisszataszítóbb jeleneteket is nagyon részletesen mutatja be a szerző – szörnyű bűnügyeket old meg Blanco.
Carmen Mola hamar nagy népszerűségre tett szert, kötetei az eladási listák élére került. Az első rész, La novia gitana (A cigány menyasszony) 2018-ban jelent meg, a három részből eddig összesen 400 ezer példány kelt el. Magyar kiadásuk még nincs, de már több nyelvre is lefordították. Az írónő negyedik könyvét, a La bestia-t (A Szörny) jövő márciusban tervezik megjelentetni.
Ezért a kötetért – amely független az előző három könyv detektívnős történeteitől, az 1834-es kolerajárvány alatt játszódik Madridban, és lánygyilkosságokról szól –, pontosabban annak kéziratáért elnyerte a 601 ezer euróról éppen idén egymillióra (360 millió forintra) emelt Planeta-díjat. Vagyis ezért az elismerésért most már nagyobb összeg jár, mint a Nobel-díjért.
Tavaly a spanyol nőintézet egyik szervezete Mola munkáit olyan női szerzők könyvei között ajánlotta, mint Margaret Atwood, és azt állította, hogy ezek a könyvek
segítenek megérteni a nők valóságát és tapasztalatait a történelem különböző korszakaiban, illetve hozzájárulnak a szabadságjogok iránti tudatosság fokozásához.
Eddig az Alfaguara kiadónál jelentek meg a kötetek, amely a Penguin Random House Group könyvkiadó csoporthoz tartozik. A díjnak két érdekessége van:
- álnéven beadott kéziratokkal lehet csak elnyerni,
- az odaítélés feltétele, hogy a kötet a díjjal azonos nevű Planeta könyvkiadónál jelenik aztán meg.
Múlt héten pénteken adták át a spanyol irodalom talán legfontosabb díját VI. Fülöp spanyol király és felesége jelenlétében Barcelonában.
Mint kiderült, a negyvenes-ötvenes éveikben járó férfiak tévés forgatókönyvírók, egyebek mellett a spanyol Vészhelyzet írói: Agustín Martínez, Jorge Díaz és Antonio Mercero – ők húzódnak meg a Carmen Mola írói álnév mögött. Az eset nagy vihart kavart mind irodalmi körökben, mind a közösségi médiában.
Annak ellenére, hogy valakinek igazán szemet szúrhatott volna, hogy a nő nevének jelentése magyarul Carmen Menő, ráadásul évente képes kiadni egy hatalmas bestsellert.
Beatriz Gimeno író, törvényhozó, a spanyol nőintézet korábbi igazgatója a Twitteren azt írta: a megtévesztésük jóval túlmutat az irodalmon, nem csak egy nevet használtak fel, hanem interjúikkal egy hamis személyiséget is felépítettek, ezzel becsapták az újságírókat és az olvasóikat is.
Mola, vagyis a három férfi könyveit kezelő ügynökség weboldalán is egy kamerának háttal álló nő képe szerepel (a carmenmola.com oldalon több is), alatta pedig a leírásban az is olvasható, hogy ő a „spanyol Ferrante” (erről lejjebb kicsit bővebben).
A három szerző most az El Paísnak már saját nevük alatt adott interjújában azzal védekezik, nem azért használták a Carmen Mola nevet, hogy így több könyvet adjanak el. Másfél percükbe telt a kitalálni, miközben férfi és idegen hangzású nevek is felmerültek bennük. A lapnak Mercero azt mondta:
Nem egy nő, hanem egy név mögé rejtőztünk el. Nem tudom, hogy egy női álnévvel több könyvet lehet-e eladni, mint egy férfival, de kételkedem ebben.
Ha előre tudták volna, hogy ilyen sikeresek lesznek könyveik, talán egy másik név alatt jelentették volna meg azokat, de később már nehéz volt kezelni a helyzetet, hiszen elkezdték lefordítani a könyveiket, újabb és újabb regényeket vártak tőlük – mesélik. Valami pedig kellett fülszövegnek, ezért találták ki a női egyetemi professzort, de „lehetett volna gin-tonic kóstoló is”. Először kétgyerekesnek állították be Molát, amiről aztán megfeledkeztek, később már háromgyerekesnek írták le – árult el egy bakit Mercero.
Azt mondják, most azért fedték fel magukat, mert egyre nehezebb volt fenntartani a titkukat, és félő volt, hogy valaki lebuktatja őket. Úgy voltak vele, akkor már inkább ők lépnek ki a fényre.
Eddigi kiadójuk, az Alfaguara egyik vezetője, María Fasce szerint a valós személyazonosságuk felfedése egy „marketinfogás”, a forgatókönyvírók egyre keresettebbek a televíziós sorozatok növekvő népszerűsége miatt. Azt, hogy a kiadónál tudták-e, Mola nem is létezik – hisz ez is könnyen lehet marketingfogás –, nem árulhatta el Fasce, de azt mondta, álnevek esetében emiatt nem zargatják az írót.
A három férfi azt mondta, csak nagyon kevesen tudtak róla, hogy közük van Molához, azt pedig, hogy hárman is rejtőznek az álnév mögött, senkinek nem árulták el.
Fedőnév
Nem újkeletű az irodalomtörténetben, hogy valaki az ellenkező nem tagjának adja ki magát. Így volt ez a Brontë nővéreknél, George Eliotnál vagy például Csokonai Lili (azaz Esterházy Péter) esetében is, bár őket még nem a profitmaximalizálás motiválta. Előbbieket leginkább az, hogy megjelenhessenek a műveik, és azokat saját értékén kezelje a közönség, Esterházy pedig leginkább fityiszt mutatott és kísérletezett egy picit az álnévvel.
Nem véletlenül merül fel az üggyel kapcsolatban Elena Ferrante neve. Az HBO-s sorozatot is kapó Nápolyi regények olasz szerzőjével kapcsolatban is híresztelik, hogy az álnév mögött egy férfi áll vagy férfiak egy csoportja. Különösen furcsa fényt vetne erre legutóbbi levelezése a nőiességről és a testiségről korunk egy másik fontos művésznőjével, Marina Abramović-csal. De ennél fontosabb hasonlóságok is vannak: a körülöttük levő misztikum, az, hogy önvédelemből nem akarja egyik sem felfedni a személyazonosságát, illetve kizárólag írásban készült interjút adnak.
Persze Molával kapcsolatban is felmerül, hogy a férfiak csak a totális irodalmat akarták megteremteni, tehát a műveken túl az írójukat is, ám ennek ellentmond mind a műfaj, mind az, hogy milyen időpontban comingoutoltak, illetve ezt a lépésüket miként magyarázták.
Szexista marketing
Ferrante esetében – mikor azt állítja valaki, hogy nem is nő áll az álnév mögött – azonnal felmerül a szexizmus vádja, Ferrante is megemlítette egy interjúban. A spanyol eset szintén heves reakciókat váltott ki – bár a könyvek irodalmi értékéből ez mit sem vesz el, és a három írónak nem kellett két perc sem a név kitalálásában –, mivel azzal már több időt töltöttek el, hogy a fülszövegben milyen női alakot teremtsenek meg. Egy szakmailag és a magánéletében is sikeres nőt, aki nem is állhatna távolabb a saját főszereplőjétől, a vérrel, szexszel és mocsokkal teli világtól, amelyről ír.
Nehéz ezt nem marketingelemként értelmezni. Ahogy azt az El Mundo írta:
Nem kerülheti el senki figyelmét, hogy a délelőtt algebrát tanító, délutánonként abban a kevéske idejében pedig vad és brutális regényeket író egyetemi professzornő és háromgyerekes anya ábrázolása egy meglehetősen jó marketingfogás.
A három szerző mind adott ki saját neve alatt is könyvet korábban. Az El Paísnak Diaz ki is tért arra, hogy több ismerőse is élcelődött vele az utóbbi időben, miért nem ír már. Mercero Pleamar (Dagály) című regényéről a nyári szünet elején több lap is beszámolt, mint ami „ideális tengerparti olvasmány”. Fel is került ekkor a toplistákra, de Mola könyveit nem tudta beelőzni.
Az írók azzal védekeznek, hogy ők nem gondoltak át semmit rendesen, csak szórakozni akartak.
Nagyon jól elvoltunk ebben a műfajban. Az élvezetért írunk. Hedonista írók agyunk, nem olyan szerzők, akik szenvednek, mikor írnak, és úgy gondolom, ha jól érzed magad, mikor írsz, a könyv is jobb lesz. Ez az, amit mindig is akartunk, szórakozva írni
– mondta Martínez.
