Élet-Stílus

L.L. Junior: Párterápiára járunk

RTL Klub
RTL Klub
Nem a közös gyerek miatt próbálják megmenteni a házasságukat.

A Nyerő Páros idei szériájának párosai közül nem Kulcsár Edina és Csuti az egyetlen házaspár, akik kapcsolati problémákkal küzdenek. L.L. Juniorról és feleségéről, Körtvélyessy Kingáról már a műsor kezdete előtt kiderült, hogy szétköltöztek és a helyzet egyelőre még nem oldódott meg.

Kapcsolódó

Párterápiára járunk, hogy újra visszataláljunk egymáshoz. Bevallom, volt olyan, hogy annyira összevesztünk, hogy azt is lemondtuk, de aztán mindketten rájöttünk, hogy nagy a tét, küzdenünk kell tovább ezért a szerelemért

– kezdte a Story magazinnak L.L. Junior.

Az utóbbi időben már a problémákról sem tudtunk beszélni. A párterápia során viszont kénytelenek vagyunk elmondani egymásnak az érzéseinket, ráadásul elszaladni sem tudunk, hiszen azért megyünk oda. Az akarás eddig is bennünk volt, csak a megvalósítással vannak gondjaink. Mindketten tele vagyunk a házasságunk alatt felgyülemlett sérelmekkel. Túlérzékeny lettem az elmúlt időszakban, és mindketten úgy éreztük, nem tudunk egymáshoz fordulni, nem voltunk egymás támaszai

– vette át a szót Kinga, aki azt is elmondta, nem kislányuk miatt próbálják megmenteni a házasságukat, hanem azért, mert szeretik egymást. Azt is leszögezte, hogy nem a válás és a vagyonmegosztás miatt árulják nemrég felújított otthonukat, csak nem jött be számukra a vidéki élet és szeretnének visszaköltözni a fővárosba, hogy közel legyenek családjukhoz.

Story

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik