TV2
Szórakozás

Sztárban Sztár leszek!: L.L. Junior a közösségi oldalán akadt ki, miután meglátta, hogyan utánozzák

Nagyon nem tetszett neki Szaszák Zsolt produkciója.

Tóth Gabi egyik versenyzője, Szaszák Zsolt L.L. Juniorként állt színpadra vasárnap este. A Sztárban sztár leszek! második élő adásának Raggamoffin produkciója azonban nem csak a mestereket osztotta meg, de az eredeti előadó is kiborult tőle.

L.L. Junior néhány évvel ezelőtt már Janicsák Veca utánzását is kikérte magának és most megint elégedetlen volt a látottakkal. Ráadásul az sem tetszett neki, hogy Tóth Gabi azt mondta, ő külön vette fel a szöveget és a táncot, mintha együtt nem menne neki.

Zavarban vagyok. Nem találom, és nem is értem azt az okot, forrást, ami azt sugallja hogy a nem roma előadó húzza fel az orrát és füstifecskék stílusban, palóc akcentussal “szétcigánykodjon” egy dalt. Szánalmas karikatúra. Poros klisé. Ugyanebbe a túlzásba esett Janicsák Veca is. Basszus, én egy budapesti kozmopolita multikulti nyelv/ kultúra- faló ember vagyok. Kikérem magamnak ezeket a kliséket

– kezdte Facebook-posztjában L.L. Junior, aki azóta – feltehetően RTL Klubos szerződése miatt – törölte a bejegyzését.

Köszönöm Jocó és Majka, hogy elmondtátok hogy nem erről szól, és igen, Gabi tévedett azt illetően hogy külön vettem fel/adom elő, mert pont tegnap és tegnap előtt ( és minden hétvégén) adtam/adom elő ezt a dalt élő zenekarral, ugyanígy, tánccal, koreográfiával.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.