Nagyvilág

Bécsi terrortámadás: az elkövető fegyverdílereit és támogatóit foghatták el

JOE KLAMAR / AFP
JOE KLAMAR / AFP
A fegyverhez jutásban segítettek, valamint biztatták az elkövetőt az elfogottak.

Őrizetbe vettek hét embert bűnrészesség gyanújával a csaknem egy évvel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadással összefüggésben – közölte Nina Bussek, az osztrák főügyészi hivatal szóvivője szerdán.

A szóvivő szerint három embert azzal gyanúsítanak, hogy segített az elkövetőnek fegyverhez jutni, további négyet pedig azzal, hogy a támadás végrehajtására buzdították őt. „Összefüggésbe hozhatók az Iszlám Állammal, és terrorista hálózatokkal állnak kapcsolatban” – mondta.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakat 10 év vagy életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik, amennyiben bebizonyosodik bűnösségük.

Bussek közölte továbbá, hogy további 21 ember ellen folytatnak jelenleg is vizsgálatot bűnrészesség gyanújával. A szóvivő elmondta, a férfi azonban, aki a támadónak a fegyvereket eladta, nincs őrizetben, tekintve, hogy nem büntetett előéletű, a vásárlás előtt nem ismerte a támadót, így valószínűleg nem tudott arról, hogy mire készül.

Az észak-macedóniai albán családból származó osztrák Kujtim Fejzulai november 2-án négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. A férfit a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. A támadó büntetett előéletű volt, azért került börtönbe, mert Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

Bussek és Michael Lohnegger rendőrségi nyomozó a szerdai sajtótájékoztatón közölték, az eddigi vizsgálatok során bizonyosságot nyert, hogy a férfi egyedül követte el tettét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik