Élet-Stílus

Kétszeres életfogytiglanit kapott az indiai férfi, aki egy kobrával ölte meg a feleségét

Rithwik photography / Getty Images
Rithwik photography / Getty Images
Indiában ritkának számító büntetést, kétszeres életfogytig tartó börtönt szabott ki a bíróság a múlt héten egy férfira a felesége meggyilkolásáért. A fiatal férj egy kobrával, a világ egyik leghalálosabb mérgű kígyójával maratta meg az asszonyt.

Különös módszerrel gyilkolta meg a feleségét egy fiatal, indiai férfi. Egy kobrával maratta meg a nőt, miközben az éppen egy titokzatos kígyómarás után lábadozott – írja a BBC.

A 28 éves Suraj Kumar tavaly áprilisban 7 ezer rúpiáért (valamivel kevesebb, mint 30 ezer forintért) vett a egy pápaszemes kobrát. A kígyó a világ leghalálosabb mérgű állatai közé tartozik, ezért szigorúan tilos a kereskedelme, de aki nagyon akar, könnyen hozzájuthat.

Suraj lyukakat vágott egy műanyag dobozra, beletette a kígyót, majd hazavitte. Tizenhárom nappal később a dobozt belepakolta egy zsákba, majd elindult a felesége családjának házába, ahol az asszony egy korábbi kígyómarásból lábadozott. A nőt három műtét, és közel két hónapnyi ápolás után, napokkal korábban engedték ki a kórházból.

Közvetített házasság

Suraj és a nála három évvel fiatalabb felesége, Uthra egy házasságközvetítőn keresztül ismerkedtek meg, két évvel ezelőtt. A férfi apja egy motoros riksát vezet, az anyja háztartásbeli. A tanulási nehézségekkel küzdő Uthra jóval gazdagabb családból származott: az apja gumikereskedő, az anyja nyugdíjas iskolaigazgató.

Amikor a fiatalok összeházasodtak, a férj 768 gramm (nagyjából 10 millió forint értékű) aranyat, 400 ezer rúpia (kb. 1,6 millió forint) készpénzt, egy Suzuki szedánt, és egy havi 8 ezer rúpiás (kb. 33 ezer forintos) járadékot kapott az apósától, hogy gondját tudja viselni a feleségének.

Uthra és Suraj kisfia, Dhruv 2019-ben született meg. A következő év februárjában az anyát kis híján megmarta az otthonában egy Russell-vipera. Uthra időben észrevette a kígyót, sikítani kezdett, mire megjelent Suraj és egy bot segítségével kidobta a kígyót az ablakon. Két héttel később azonban a nőnek már nem volt ekkora szerencséje. A hálószobájában aludt, amikor egy Russell-vipera megmarta a lábát. Iszonyú fájdalomra ébredt, aztán két órába került, mire a férje talált egy kórházat, ahol el tudták látni. Hajszálon múlt, de sikerült megmenteni az életét.

Viperára kobra

Uthra három műtéten volt, és 57 napja lábadozott a szülei házában, amikor a férje altatóval kevert gyümölcslével itatta meg, majd az alvó nő ágyába tette a pápaszemes kobrát. A kobrák azonban, nem túl aktívak éjszaka, és emberre csak akkor támadnak, ha provokálják őket, ezért hüllő kicsusszant a nő ágyából, és békében elvonult egy sötét sarokba. Surajnak el kellett kapnia a hüllőt, és a jellegzetes csuklyájánál fogva szorongatnia, hogy végre megmarja a nő karját.

Mire a család felébredt, és kórházba rohant a nővel, már túl késő volt, csak Uthra halálának beálltát tudták megállapítani az orvosok. A halál okokaként kígyómarást jelöltek meg, de megjegyezték, hogy a nő vérében nagy mennyiségű altatószert találtak.

Uthra családja gyanút fogott ezért feljelentették Surajt. Az ügyben egy 78 napig tartó nyomozás kezdődött, mely egy hátborzongató eseménysorozat részleteit tárta fel. Kiderült, hogy a banki pénzbehajtóként dolgozó Suraj a fia megszületése óta tervezte a felesége megölését, és a kobrás kísérlete pedig már a harmadik volt.

Különös kegyetlenség

A férfi a munkája során találkozott egy kígyók befogásából élő férfival. Tőle vett később Russell-viperákat és kobrákat. Már az első esetben ő csempészte be a viperát a saját házába, majd szólt a feleségének, hogy keresse meg a telefonját. Amikor ez a kísérlet kudarcba fulladt, altatót kevert a Uthra ételébe és álmában megmaratta a nő lábát a viperával. Mivel Indiában évente több mint 60 ezer ember hal meg kígyómarás következtében, és a házaspár otthonának közelében viszonyleg gyakoriak a Russell-viperák, senki sem fogott gyanút.

Az Uthra halála után kezdődött nyomozás azonban feltárta, hogy Suraj sokat keresgélt az interneten kígyómarásokkal, és mérgekkel kapcsolatban. Kiderült, hogy a férfi többször beszélt telefonon a kígyóbefogóval, aki részletes vallomást tett, miután a rendőrök elmondták neki, hogy gyilkossági ügyben nyomoznak. Elismerte, hogy ő adott el illegálisan kígyókat Surajnak, de azt mondta sejtelme sem volt róla, hogy mire készül a férfi.

A vád szerint Suraj egy másik nőt akart elvenni, nem akart azonban lemondani a felesége pénzéről. A helyi sajtó szerint a férfi egyszer sem mutatta megbánás jelét a bírósági tárgyalás során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik