Tudomány

Sertésvesét kapcsoltak egy emberi holttestre

Sebészek egy csoportja disznóvesét csatolt egy emberi testhez – írja a The Guardian. A kísérlet hozzájárulhat ahhoz, hogy az állati szerveket egy nap hatékonyan használhassák életmentő átültetésekhez.

Az utóbbi időkben egyre több szakértő figyelme irányul a sertésekre a donorhiány miatt. Az állatok sejtjeiben ugyanakkor egy olyan cukor, alfa-gal található, amelyet az emberi szervezet idegennek érzékel, ezért kilöki a beültetett szerveket.

A mostani kísérletben egy olyan génszerkesztett példány veséjét használták, amelyből hiányzott a problémás anyag.

A szervet egy elhunyt személy ereihez kapcsolták kívülről, majd két napon át figyelték. Dr. Robert Montgomery, a csapat vezetője szerint a vese normálisan működött, és nem lökődött ki.

Morsa Images / Getty Images Illusztráció.

Az állat-ember transzplantáció ötlete már a 17. században felmerült, amikor vérátömlesztésre próbáltak állatokat felhasználni. A 20. században főemlősökkel kísérleteztek, majd később a disznók felé fordultak. A sertések szívbillentyűit és égési sérülések esetén a bőrüket egy ideje már sikeresen alkalmazzák.

A szakértők bíznak benne, hogy a mostani vizsgálat hozzájárulhat az orvostudomány fejlődéséhez és a donorhiány problémájának megoldásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik