Carmen Mola, bűnügyi regények sikerszerzője nyerte el idén a legmagasabb, 1 millió eurós (360 millió forint) pénzjutalommal járó spanyol irodalmi kitüntetést, a Planeta-díjat; a hétvégi díjátadó gálán az is kiderült: valójában három forgatókönyvíró rejtőzik a női álnév mögött, akik évek óta ezen a néven publikálták közös könyveiket.
A Plantea-díj különlegessége, hogy a pályamunkákat álnéven és álcímmel kell beküldeni, így a zsűri is csak a döntés meghozatala után tudja meg, valójában kit is jutalmazott. Ebben az esetben azonban volt egy duplacsavar is. Miután a Sergio López álnéven, A tűz városa címmel benyújtott regényt győztesnek hirdették, nyilvánosságra hozták, hogy annak eredeti szerzője Carmen Mola, a könyv címe pedig A vadállat.
Carmen Moláról eddig csupán annyit lehetett tudni, hogy 1973-ban született és tanár. Az elmúlt négy évben három krimije jelent meg, amelynek Elena Blanco rendőrnő a főhőse és több mint 150 ezer példány kelt el belőlük tíz különböző országban. Az írónő helyett azonban Jorge Díaz, Antonio Mercero és Agustín Martínez forgatókönyvíró állt színpadra nyilvánosságra hozva, hogy évek óta dolgoznak közösen a női álnév alatt.
Agustín Martínez az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: az irodalomban nincsenek úgy értékelve a közös alkotások mint más művészeti ágakban, például a festészetben vagy a zenében. A közös munka azonban rendkívül ösztönző, mert az alkotók folyamatosan tanulnak egymástól és a tehetség is megsokszorozódik. A trió lelepleződése után is folytatni kívánja a közös munkát, azonban mostantól saját néven. Krimisorozatuk első regénye, A cigány menyasszony televíziós adaptációján is dolgoznak.
Planeta-díjjal jutalmazott alkotásukat a történelmi regény és a thriller hibridjének tekintik, amely egyfajta torz tükre a mai valóságnak, ugyanis a kolerajárvány sújtotta, egészségügyi korlátozások között élő Madridban játszódik 1843-ban, ahol kísérteties bűncselekmények történnek, és az árva Lucía eltűnt testvére után kutat. A barcelonai Planeta Kiadó által alapított elismerést 70. alkalommal ítélték oda, a győztesek a királyi pártól vehették át a díjat, amelynek összegét idén emelték 1 millió euróra a korábbi 601 ezer euróról, írja az MTI.