Nagyvilág

Robbantásos támadásban harmincan meghaltak egy afgán mecsetben

Murteza Khaliqi / ANADOLU AGENCY / AFP
Murteza Khaliqi / ANADOLU AGENCY / AFP

Több mint harmincan meghaltak és legalább kilencvenen sérültek meg pénteken egy síita mecsetben az afganisztáni Kandahár városában – írja a BBC News. A robbantás indítéka egyelőre nem világos, de többen öngyilkos merényletre gyanakodnak. A szemtanúk szerint összesen három robbantás történt – az egyik a főbejáratnál, egy másik, ott, ahol az imádkozás előtti rituális tisztálkodást végzik a hívők.

A pénteki ima és szentbeszéd a hét legforgalmasabb eseménye a mecsetek számára, nagyjából olyasmi, mint a vasárnapi szentmisék és istentiszteletek a templomokban, a mecset tehát tele volt emberekkel a robbantás idején.

Az AFP újságírója szerint legalább tizenöt mentő érkezett a helyszínre. A Reuters azt írja, a támadás helyszínét a tálib különleges erők biztosították, és arra kértek embereket, hogy adjanak vért az áldozatok megsegítésére. A BBC afganisztáni tudósítója úgy tudja, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete várhatóan magára vállalja a támadást.

Ha így lenne, az azért volna jelentős esemény, mert Kandahár Afganisztán második legnagyobb városa és egyben a tálib mozgalom szellemi bölcsője is. Az Iszlám Állam helyi szervezete a tálibokkal igen ellenséges, azonban mindkét iszlamista politikai mozgalom az iszlám szunnita ágából vezeti le az ideológiáját. A most megtámadott imahely viszont síita hívők mecsetje volt: az ő vallásuk alapjaiban különbözik a szunniták vallásától.

Az Iszlám Állam hely szervezetének gyakori célpontjai az afgán biztonsági erők, afgán politikusok és minisztériumok, a tálibok, a vallási kisebbségek, köztük a síita muszlimok és szikhek, a nemzetközi ügynökségek, köztük a segélyszervezetek. Egy hete egy másik síita mecset ellen öngyilkos merényletet hajtottak végre szintén a pénteki ima idején. Az az eset az észak-afganisztáni Kunduz városban történt, ott legalább ötvenen haltak meg. Ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő támadás Afganisztánban az amerikai erők augusztusi kivonása óta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik