Sport

Kanada és Finnország is kiütötte ellenfelét

Jeff Carter, Kanada (jeff carter, kanada, jégkorong, )
Jeff Carter, Kanada (jeff carter, kanada, jégkorong, )

A B csoport két nagyágyúja is hozta a kötelezőt és hibátlan maradt a Szocsiban zajló téli olimpia hokitornáján.

Csütörtökön a címvédő kanadai válogatott pont annyit adott ki magából Norvégia ellen, amennyi kellett a biztos győzelemhez (3-1). Pénteken Ausztria következett a sorban, a sógorok pedig ahogyan azt sejteni lehetett, hiába küzdöttek becsülettel, alárendelt szerepet játszottak az összecsapáson. Két harmad után már 6-0 volt az állás és ugyan Kanada előtt még akadt pár gólszerzési lehetőség, ez is maradt a végeredmény.


A kanadai Jeff Carter triplázott a mérkőzésen
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ezzel párhuzamosan a finnek Norvégiával meccseltek. Már egy harmad után egyértelmű volt a kék-fehérek szándéka, 20 perc elég volt a 43 esztendős Teemu Selanne vezette Finnországnak, hogy 3-0-ra elhúzzon. Ehhez még a második harmadban hozzácsapott kettőt az éremesélyes együttes, majd ugyan a norvégok szépítettek a harmadik felvonásban, nem, nem forgott veszélyben a finn győzelem.

Finnország és Kanada vasárnap csoportgyőzelemről döntő rangadót játszik. Aki nyer, az egyből a negyeddöntőbe jut.

Eredmények – jégkorong, férfiak, B csoport

Kanada – Ausztria 6-0 (2-0, 4-0, 0-0)
Finnország – Norvégia 6-1 (3-0, 2-0, 1-1)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik