Belföld

Volner János módosító javaslata alapján a választás napján lehet a népszavazás

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Módosító javaslatot nyújtott be a volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő, Volner János a választási eljárási törvényhez és a népszavazásokról szóló törvényhez. A módosító javaslat azt készíti elő, hogy egy napon lehessen választásokat és népszavazást is tartani – írta meg a Magyar Narancs.

A módosító javaslat indoklásában az áll, hogy Szabó Tímea javaslatához kapcsolódik, ő ugyanis szeptember elején adott be egy olyan módosító javaslatot, amely egyszerűen csak eltörölné azt a passzust a népszavazásokról szóló törvényből, amely nem engedi, hogy népszavazást más választással egy napon tartsanak.

Volner javaslata azonban továbbmegy, és az egyszerre tartott választás-népszavazásokra bevezeti a „közös eljárás” nevű fogalmat, és aszerint módosítja a törvényeket. Emellett további pontokon is módosítana a népszavazási törvényen:

  • a javaslat szerint nem lehetne aláírásokat gyűjteni a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül közforgalom előtt nyitott, de magánterületen;
  • míg eddig az volt a szabály, hogy egy szavazólapon csak egy népszavazási kérdés szerepelhet, most ez úgy módosulna, hogy egy népszavazási kezdeményezőtől az összes kérdés felkerülhet egy lapra;
  • „közös eljárás” esetén csökken a jogorvoslat benyújtására szolgáló idő, 5 helyett 3 napra;
  • jogorvoslati kérelem esetén az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság nem csak az egyéni választókerületi kérdésekben döntene, hanem „minden olyan jogsértés miatti kifogásról, amely csak az egyéni választókerület területén fejti ki hatását”;
  • „közös eljárás” esetén csökken az alkotmányjogi panasz benyújtására és az Alkotmánybíróság döntéseire rendelkezésre álló határidő 5 napról 3 napra.

A lap feleleveníti: bár Volner jelenleg független képviselő, az ő javaslata volt az, amellyel korábban tovább szigorították az országos listaállítás feltételeit úgy, hogy a választásokon csak az a párt állíthat pártlistát, amelyik legalább 14 megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A kormány öt népszavazási kérdését július 30-án hitelesítette az Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Karácsony Gergely öt kérdéséből az alábbi kettőt hitelesítették az  egy hónappal később, augusztus 30-án:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?

A Blikk összefoglalójában hozzáteszi: szakértők szerint kizárt, hogy a Karácsony-féle népszavazást választásokig ki lehessen azt tűzni. A népszavazási kérdését hiába fogadta be az NVB, szeptemberben többen is felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be,

többek között a Volner Párt is.

Ez három hónappal is elnyújthatja az eljárást. Ha a Kúria zöld utat ad Karácsony népszavazásának, utána kezdhetik meg a 200 ezer aláírás összegyűjtését, amelyre 120 nap áll rendelkezésükre.

Kapcsolódó
Volner János javaslatára nehezítené tovább a Fidesz az országos listaállítást
A parlamentet kétharmados többséggel uraló kormánypártok nyitottak voltak a Volner Párt módosítójára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik