Belföld

Gajda Pétert kihallgatta a rendőrség a kispesti kábítószeres botrány ügyében

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A zacskó fehér port lóbáló, korrupciós ügyekről beszélő Lackner Csaba viszont állítja, két év elteltével sem keresték a nyomozók.

Tanúként hallgatta ki a rendőrség Kispest polgármesterét a két évvel ezelőtt – az önkormányzati választási kampányban – napvilágot látott botrányokkal összefüggésben – értesült a 24.hu.

Gajda Péter megkeresésünkre közölte, még a nyár folyamán hallgatták ki a kábítószeres ügyosztály nyomozói. Mint mondta, a korábbi párttársáról, Lackner Csabáról készült felvételekről kérdezték. Vagyis azokról – elsősorban videófelvételekről –, amelyek egyikén Lackner még szocialista kispesti önkormányzati képviselőként korrupcióra utaló állításokat tett, miközben fehér poros zacskót lóbált a kezében. Az MSZP-ből azóta kizárt – önkormányzati képviselőként azonban újraválasztott – politikus a többi közt azt mondta, az önkormányzati politikában „ha évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy”.

Kapcsolódó
Gajda Péter: Nem keresem meg az évi százmilliót
A kispesti polgármester szerint lejáratókampány zajlott a kerületben. Lackner Csabával szemben pedig lezajlott a vagyonnyilatkozati vizsgálat, és Gajda szerint az MSZP-ből kizárt képviselő az autóját a kormány által biztosított kedvezményekkel vette.

Lapunk 2019 végén írta meg, hogy a történtekkel összefüggésben kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt nyomozást indított a Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda. Feltehetően ebben az ügyben hallgatták meg Gajdát. Ugyanakkor

Lackner Csabát állítása szerint az elmúlt két évben nem hallgatta ki a rendőrség.

Az önkormányzati képviselő lapunknak azt mondta, semmilyen értesítést nem kapott, tehát hivatalosan nem is tud róla, hogy bármilyen eljárásban érintett lenne. Ez azért is különös, mert így nem lesz könnyű bizonyítani az esetleges kábítószer-fogyasztást, a legtöbb drogot ugyanis körülbelül három hónapig lehet kimutatni különböző vizsgálatokkal.

A politikus arról a nyomozásról sem tud, ami gazdasági vesztegetés miatt indult egy kispesti felújítás ügyében – ez szintén kapcsolódik az említett felvételeken elhangzott korrupciógyanús közbeszerzési ügyekhez.

A nyomozások állásáról, illetve az esetleges kihallgatásokról érdeklődve megkerestük a rendőrséget is, ám mindössze annyit közöltek:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárásokat ismeretlen tettes ellen. A nyomozások érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásokról bővebb tájékoztatást nem ad.

A felvételeken elhangzottakkal összefüggésben a 24.hu átnézte a kispesti közbeszerzéseket. Azok szálaiból kerületeken átívelő Fidesz-MSZP összjáték rajzolódott ki. Kutatásunk során arra jutottunk, gyanús közbeszerzések mutatnak kapcsolatot a baloldali Kispest és a korábban még fideszes vezetésű Józsefváros között. Az előre lejátszottnak látszó eljárásokban szereplő cégek egy része a ferencvárosi fideszes parkolási biznisz egyik kulcsfigurájához kötődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik