Október 4-én helyi idő szerint este hat óra magasságában teljesen elérhetetlenné vált a Facebook, az Instagram, a WhatsApp és további, a Zuckerberg birodalomhoz tartozó szolgáltatás. Az egész világot érintő fennakadást elég komoly DNS probléma okozza, nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a számítógépek egész egyszerűen nem tudják elérni a Facebook szervereit.
A vállalat tisztában van a helyzettel, de a helyreállítást nagyban nehezíti, hogy – a The New York Times értesülései szerint – a probléma a cég belső rendszerét, a Workplace-t is érinti, tehát a cégen belül is akadozik a kommunikáció. A dolgozókhoz állítólag nem érkeznek meg a külső e-mailek, sőt olyan információk is keringenek az interneten, miszerint az alkalmazottak nem jutnak be a munkahelyükre, mert nem működnek a beléptetést lehetővé tévő kártyaolvasók.
Egy magyar szakértő, Szöllősi Gábor pedig arról írt a Twitteren, hogy „Egy törölt Reddit komment szerint egy hálózati konfiguráció változás után állt meg az egész, és ennek eredményeképpen kizárták magukat a mérnökök a routerekből, szóval most fizikailag oda kell menni, rádugni a laptopot”. Utóbbi nem könnyű feladat, ha még a kapukon sem tudnak átjutni.