Tudomány

Génszerkesztett paradicsomokat adtak el Japánban

Először értékesítettek olyan ételeket, amelyeken a CRISPR génszerkesztő technikát alkalmazták – írja az IFLScience. A Japánban eladott paradicsomokat a Sanatech Seed startup hozta létre, a vállalat szerint a termés a hagyományosnál jóval több tápanyagot tartalmaz. A cég idén 4200 önkéntes gazdának adott magokat, a gondozást követően a paradicsomok most váltak eladhatóvá.

A Sanatech Seednél bíznak benne, hogy idővel más génszerkesztett zöldségeket és gyümölcsöket is létre tudnak majd hozni.

A most eladott paradicsomokat úgy módosították, hogy kevesebb legyen bennük a gamma-aminovajsavat (GABA) lebontó enzim. A GABA egyes szakértők szerint képes csökkenteni a stresszintet, illetve javítani az alvást, igaz, a vonatkozó adatok vitathatóak. A génszerkesztés hatására a termések ötször több gamma-aminovajsavat tartalmaznak, mint a normál paradicsomok.

dowell / Getty Images

Bár a génszerkesztés kifejezés félelmetesnek tűnhet, valójában rengeteg olyan táplálékot fogyasztunk, amely így vagy úgy, de átesett genetikai beavatkozásokon. A háziasítás során számos állat- és növényfaj irányított keresztezéseket, hibridizációkat tapasztalt. A CRISPR ugyanakkor biztosabb és gyorsabb megoldás a hagyományos módszereknél.

Japánban a technikával átalakított paradicsomok egyébként nem számítanak génmódosítottnak, hiszen hasonló változások a természetben is előfordulhatnak. A világ más országaiban, így az Egyesült Királyságban is tervben van, hogy átdolgozzák a génszerkesztett élelmiszerekre vonatkozó szabályokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik