Forma-1

Vettel még úgy is megcsinálta az előzést, hogy a csapattársa majdnem a betonfalba passzírozta

A Foma-1 Orosz Nagydíja bőven szolgáltat beszédtémát:

  • Lewis Hamilton pályafutása 100. futamgyőzelmét aratta, ő az első, aki elérte a bűvös határt,
  • Max Verstappen az utolsó helyről rajtolva végül másodikként ért célba,
  • Lando Norris pedig karnyújtásnyira volt karrierje első futamgyőzelmétől, de túl sokat kockáztatott a végén, kicsúszott az esőben, így végül hetedik lett.
Kapcsolódó
„Esőisten oly gyakran segítette a 14 év és 108 nap során Hamiltont”
A Forma-1-es Orosz Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja.

Mindezek mellett eltörpült a többi esemény, pedig volt egy igazán necces szituáció is, ráadásul csapattársak, a két Aston Martin között. Sebastian Vettel akarta egy kanyar előtt a külső íven megelőzni Lance Strollt, aki kissé későn kivágott balra, így a négyszeres világbajnok német végül a falat is érintve tudott csak a csapattársa elé férkőzni.

Félreértés volt. Nem hiszem, hogy látott, ahogy azt sem, hogy számított rám, de szerencsére nem lett nagy baj

– mondta utólag Vettel.

Sebastian Vettel ezzel az előzéssel a kilencedik helyre jött fel, de aztán jött az eső, az Aston Martinok is sokáig maradtak kint, mert nem hitték, hogy komolyabb zuhé lesz, így Stroll a tizenegyedik, Vettel a tizenkettedik helyen zárta az orosz futamot. Ez már a hatodik olyan verseny volt a szezonban, amelyen az Aston Martin nullázott, azaz nem szereztek pontot a versenyzői.

A házi versenyt Vettel vezeti, 35 pontja van, míg Strollnak 24.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik