Nagyvilág

Megnevezte a nyertes kancellárjelölt, hogy kikkel kormányozná Németországot

MTI/AP/Lisa Leutner
MTI/AP/Lisa Leutner

Azoknak a pártoknak kell megalakítaniuk Németország következő kormányát, amelyek megerősödve kerültek ki a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásból – jelentette ki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben.

Olaf Scholz az SPD vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján kiemelte: a vasárnapi Bundestag-választás nyertesei a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), ezért ennek a három pártnak kell kormányt alakítania, méghozzá a választás győztese, az SPD vezetésével.

Az FDP azon javaslatával kapcsolatban, miszerint először a liberálisoknak és a Zöldeknek kellene tárgyalniuk a közös kormányzás lehetőségeiről, újságírói kérdésre azt mondta:

teljesen oké, ha egymással is beszélnek, akikkel együtt akarunk dolgozni.

Az együttműködést a bizalomra kell felépíteni, és azzal a szándékkal kell nekivágni a kormányzásnak, hogy a következő választás után is együtt maradjon a koalíció – mondta, felidézve, hogy amikor az FDP legutóbb kormányon volt és a jobbközép CDU/CSU partnereként tevékenykedett, végül kiesett a Bundestagból.

Elmondta, hogy karácsony előtt szeretnék megalakítani az SPD-Zöldek-FDP kormányt.

Felidézte, hogy Németországban volt már szociálliberális – SPD-FDP összetételű – szövetségi kormány (1969-től 1982-ig), és volt már “szociálökológiai” – SPD-Zöldek összetételű – kormány is (1998-tól 2005-ig). Ezekre az előzményekre csatlakozva a három párt összefogásából „sikerülhet valami jó országunk számára most, a húszas évek elején” – mondta Olaf Scholz.

Hozzátette: igen figyelemreméltó, hogy a német politikában éppen ennek a három pártnak van „elbeszélése a haladásról”, elképzelése arról, hogy miként fejlődhet, léphet előre az ország és a társadalom.

A szociáldemokraták kancellárjelöltjét kérdezték a többi között külpolitikai törekvéseiről is, amelyekkel kapcsolatban a mindenkori berlini vezetés politikájában megmutatkozó folyamatosságot, az Európai Unió (EU) és a transzatlanti kapcsolatok erősítésének igényét emelte ki. Mint mondta, a legfontosabb a jogállamiság, a demokrácia, a piacgazdaság, a szociális állam és a technológiai fejlődés, mindezt pedig csak együtt tudják biztosítani az EU tagállamai.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik