Belföld

Kétmilliót és egy fazék birkapörköltet kérhetett egy szolnoki ügyvéd a bíró megvesztegetésére

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy szolnoki ügyvédet.

Közleményükben azt írták, hogy közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi lánya ellen.

Az apa 2011 májusában, a vádirat bíróságra történő benyújtása után azzal kereste meg az általa már korábban ismert szolnoki ügyvédet, hogy lássa el lánya védelmét a büntetőeljárásban.

A megalapozott gyanú szerint az ügyvéd azt ajánlotta a férfinak, hogy kétmillió forintért cserébe, az ügyben meghatalmazott védőként eljárva, a bírón keresztül – a kért összegből neki jogtalan előnyt juttatva – elintézi, hogy ne vegyék el a lánya vezetői engedélyét, és pénzbüntetést kapjon.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi elfogadta az ügyvéd ajánlatát, és a lánya védelmének ellátásáért, valamint az eljáró bíró megvesztegetése érdekében kifizette a kért összeget. Az ügyvéd a pénzen túl – azt állítva, hogy azt az eljáró bírónak fogja elvinni – kért egy fazék birkapörköltet is, amit a férfi még az ítélethirdetést megelőzően át is adott az ügyvédnek.

Hét évvel ezelőtt a férfi testvére ellen is büntetőeljárás indult, amely ügyben a bíróság ittas járművezetés miatt pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélethirdetést követően a férfi ismét felvette a kapcsolatot az ügyvéddel annak érdekében, hogy a másodfokú büntetőeljárás során védőként járjon el.

Az ügyvéd ez alkalommal is felajánlotta segítségét, és azt ígérte, hogy – az eljáró bíró megvesztegetése útján – ebben az ügyben is elintézi, hogy ne vegyék el a férfi testvérének jogosítványát. A férfi az ügyvéd által kért kettő millió forintot kifizette. A más ügyben letartóztatásban lévő gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik