Otthon

Ingatlanpiac: már nem Debrecen a legdrágább megyeszékhely

MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
Az egy évvel ezelőtti adatokkal összehasonlítva kevesebb új építésű lakás kivitelezése kezdődött el, azonban az Otthon Centrum megyei jogú városokat érintő összegzése szerint a harmadik negyedévben már 19 százalékkal több projekt indult, mint a pandémiával terhelt 2020-as esztendő azonos időszakában. Az árak is meglódultak, a megyeszékhelyeken egy új építésű lakás átlagos kínálati négyzetméterára egy év alatt 12,9 százalékkal emelkedett, Székesfehérvár először előzte meg Debrecent és vált a ledrágább megyei jogú várossá az újlakások tekintetében.

Az Otthon Centrum szakértői összesítették a megyei jogú várásokban elérhető online meghirdetett új építésű lakásprojekteket: az esztendő harmadik negyedévében 281 társasházi projekt volt elérhető, ezekben 7 100 új lakás épült és ebből 3 247 lakás, az épülő állomány 45,8 százaléka volt szabad. Ezek a számok az egy évvel ezelőtti felmérés eredményeihez képest alacsonyabbak, akkor 293 projektben 8 100 lakás épült, valamint az állomány 50,9 százaléka, 4 100 lakás volt szabad.

A legtöbb projekt és lakás a nagyobb vidéki városokban található, a sorrend Debrecen, Szeged és Győr. A három városban 106 projekt van folyamatban, ez az online megjelent projektek majdnem 38 százaléka, míg a három városban épülő 2 929 lakás az összes épülő lakás 41 százaléka.

A legkevesebb projekt (1 db) és lakás Szekszárdon található, míg Dunaújvárosban és Salgótarjánban egyetlen legalább négy lakásos lakóprojekt kivitelezése sem ismert.

Pozitív változás ugyanakkor, hogy amíg 2020 III. negyedévben 31, addig 2021 azonos időszakában 37 projekt indult el, ami 19 százalékos növekedést jelent. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a projektszámok növekedése azt mutatja, hogy az ingatlanpiac úrrá lett a munkaerőhiány, a vírus miatti korlátozó intézkedések folytán kialakult kedvezőtlen piaci klímán.

A projektszámok mellett azonban az árak is emelkedtek: egy négyzetmétert a megyeszékhelyeken 694 ezer forintos középértéken kínálnak, ami 12,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi átlagárnál.

A megyeszékhelyek kínálati átlagára széles skálán mozog, a legdrágább Székesfehérvár, ami trendfordulót mutat: a városban mért 892 ezer forintos átlagos négyzetméterár először magasabb, mint a sokáig élen álló Debrecené, ahol ez az érték most 873 ezer forint, míg a harmadik legdrágább város Veszprém 781 ezer forintos fajlagos árával.

A legdrágább projekt tekintetében azonban Debrecené az elsőség, az 1,5 millió forintos fajlagos kínálati ár a legmagasabb a megyeszékhelyek között, és az öt legdrágább projekt közül négy ugyancsak a városban található. A legolcsóbb város Hódmezváráshely átlag 438 ezer forinttal, ezután Nyíregyháza következik 508 ezer, és Eger 513 ezer forinttal. A legolcsóbb lakóprojekt Zalaegerszegen épül 350 ezer forintos kínálati négyzetméterárral.

Kapcsolódó
Ekkor hagyják el a szülői otthont a magyar fiatalok
Az első ingatlan megvásárlása sokak szerint a felnőtté válás mérföldköve, de mindenképpen felelősségteljes döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik