Sport

Gyorskorcsolya: olimpiai kvótát szerzett a magyar női váltó

heidum (heidum, )
heidum (heidum, )

A női váltó hatodik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók kolomnai olimpiai kvalifikációs világkupájának vasárnapi zárónapján, ezzel pedig - a magyar csapat számításai szerint - kvótát szerzett a szocsi téli olimpiára.

A Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű magyar négyes az elődöntőben a dél-koreaiak és a kanadaiak mögött harmadik lett, így a B döntőben kapott helyet, ahol nagyszerű versenyzéssel az oroszok mögött a második helyen ért célba.

Az összesítésben elért hatodik pozíció pedig Darázs István tájékoztatása szerint olimpiai kvótát ért, ami azt jelenti, Szocsiban öt magyar női rövidpályás gyorskorcsolyázó lehet jelen.

A Knoch Viktor, Béres Bence, Liu Shaolin Sándor, Buján Csaba alkotta férfi négyesnek is hajszálon múlt a kvótaszerzés. A magyarok az elődöntőben ugyan nem jártak sikerrel, de a kisfináléban az utolsó kanyarban vezető pozícióban volt a befutó ember, Knoch Viktor, akit aztán kínai vetélytársa kilökött.

Heidum Bernadett is jól teljesített
Fotó: MTI

Az ötödik hely Darázs szerint olimpiai indulási jogot ért volna a stafétának, de a bukás miatti hetedik hely már kevés volt ehhez, így a férfiaknak az egyéni számokban szerzett három indulási helyük maradt.

Vasárnap rendezték az 1000 méter végcsatározásait is, ebben csak Liu Shaolin volt érdekelt, de az első körben ő is búcsúzott, így végül 18. helyre rangsorolták. Pénteki selejtezőben kiesett magyarok közül Knoch 25., Béres 27., míg a nőknél Heidum 43., Kónya 47., Keszler 50. lett.

Az olimpiai kvóták megszerzése szempontjából a múlt heti, torinói, valamint a mostani vk-n elért eredmények számítottak: az összesített rangsor alapján 500 és 1000 méteren 32, 1500-on 36, a váltóknál pedig nemenként 8 kvóta talált gazdára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik