Sport

A porc is leszakadt az olimpia egyik magyar hősének a térdében

Mohd RASFAN / AFP
Mohd RASFAN / AFP

A héten műtik Márton Annát, a tokiói olimpián negyedik helyezett kardozót.

A hazai szövetség honlapja emlékeztet rá, hogy a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes vívó a nyári játékokon elszakadt térdszalaggal versenyzett.

Kapcsolódó
Márton Anna: Kiugrott a helyéről a térdem
Márton Anna a várakozásnak megfelelően bejutott a legjobb 16 közé a női kardozók hétfői egyéni versenyében, de kérdéses, hogy folytathatja-e a

A decemberi országos bajnokságon szenvedett súlyos sérülést, majd többszöri orvosi konzultáció után úgy döntöttek mesterével, Gárdos Gáborral, a női kardválogatott vezetőedzőjével, hogy az elkerülhetetlen műtétet az olimpia utánra halasztják. Ha erre korábban kerül sor, Márton nem indulhatott volna az olimpián, illetve az elmúlt év végén még nem volt meg a kvótája a csapatnak, nélküle pedig gyengébb is lett volna a válogatott.

A BVSC 26 éves kardozója így gyógytornával igyekezett megerősíteni a combjait. Ez arra elég volt, hogy végigküzdje az olimpiát, de hamar kiderült, hogy egyáltalán nincs tökéletes állapotban.

Már az első asszóban rásérült, és a diagnózis alapján egy porc is leszakadt a térdében.

A hunfencing.hu közlése szerint az elkerülhetetlen műtétre kedden kerül sor Stuttgartban.

„Családi kapcsolatok révén jutottunk el a német specialistához, aki több neves labdarúgó hasonló módon elszakadt térdét operálta már a közelmúltban. Kedden lesz a műtét, és ha minden jól megy, pénteken már jöhetek is haza. Az elszakadt keresztszalagot saját combhajlító-izmommal pótolják majd.

A teljes gyógyulás kilenc hónapig tart majd, persze ezalatt is fogok mozogni, gyógytornázni. Remélem, minél hamarabb visszatérhetek a pástra, de ezt most nem fogom siettetni, fontosabb, hogy teljesen felépüljek

– idézte a honlap Márton Annát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik