Sport koronavírus

Újabb két világverseny marad el a koronavírus-járvány miatt

Az Európai Vívószövetség (ECF) kongresszusán eldőlt, hogy nem rendezik meg idén az Európa-bajnokságot, míg az ausztrál szervezők újabb egy évvel elhalasztották a 2021-es mezeifutó-vb-t, írta az MTI.

Az eredetileg júniusra tervezett plovdivi vívó Eb-t előbb október közepére halasztották, a kontinentális szövetség Szocsiban rendezett tanácskozásán pedig a koronavírus-helyzet miatt törölték.

A hétvégi kongresszusnak elsősorban az elnök, illetve az elnökség megválasztása volt a központi eleme, de más határozatok is születtek, többek között a felnőtt kontinensviadal törlése.

„Nehéz döntést hozott a közgyűlés többségi szavazással” – idézte a Hunfencing.hu Tamás Henriette-et, a magyar szövetség főtitkárát, aki a hátteret megvilágítva jelezte, hogy Bulgária több országban is piros zónába tartozik, azaz sem a bejutás, sem az onnan történő hazajutás nem menne zökkenőmentesen.

Sajnos, az EU-s országok közül Bulgáriában az egyik legalacsonyabb az átoltottság, ez is sokat nyomhatott a latban a döntéshozóknál. Az eredeti tervek alapján júniusban lett volna az Eb, ezt tették át korábban október közepére. Most viszont erre az esztendőre véglegesen törölték az Európa-bajnokságot.

Döntés született arról is, hogy a 2022-es felnőtt Eb-t a törökországi Antalyában rendezik, a kadetek és juniorok kontinensviadalának Újvidék ad otthont, az U23-asra pedig Tallinnban kerül majd sor.

Az ECF kongresszusán Boczkó Gábort, a magyar szövetség sportigazgatóját ismét a végrehajtó bizottság tagjává választották.

Betett a 14 napos karantén-kötelezettség

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb egy évvel, 2023 februárjára halasztotta az ausztráliai mezeifutó-világbajnokságot.

A WA szerdán számolt be arról, hogy az eredetileg idén márciusra tervezett vb a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott korlátozó intézkedések miatt jövő februárban sem rendezhető meg.

A WA és az ausztráliai szervezőbizottság közös közleményében úgy fogalmazott, az érvényben lévő 14 napos karantén-kötelezettség miatt egy egynapos rendezvény kivitelezése nem praktikus.

A helyszín 2023-ra is változatlan marad, február 18-án Bathurst ad otthont a mezeifutó-vb-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik