Kultúra

A főváros ezentúl bírsággal sújtja a védett épületek átformálóit, sőt akár maga is lebonthatja az új részeket

7C0 / Flickr
7C0 / Flickr
Egy új rendeletnek köszönhetően erős fegyver került a Fővárosi Önkormányzat kezébe.

Az elmúlt másfél évben egymást követték a főváros védett épületeinek, vagy azok közvetlen környezetének képét romboló, sokszor mindenféle észszerűséget nélkülöző építési munkák – köszönhetően annak, hogy az építési jogkörök jó része 2020. március 1-jével a Kormányhivatalokhoz került, így azok a kerületek feje felett átnyúlva engedtek zöld utat a túlzó beépítéseknek, illetve indokolatlan bővítéseknek.

Egy szeptember 13-án hozott, másnap hatályba lépett új fővárosi rendelet (35/2021.) most ezt a lavinát próbálja legalább részben megállítani, hiszen kimondja: a helyi védettséget élvező épületeket, illetve azok telkének bármilyen részét a településképi követelményeket megszegve, vagy a Fővárosi Önkormányzat tiltása ellenére át-, vagy beépítő tulajdonosokat előbb

a munkák befejezésére, illetve a korábbi állapot visszaállítására szólítja fel, sőt, településkép-védelmi bírsággal is sújtja őket.

Ennek összege a Fővárosi Közlöny szerint széles skálán változhat: a munkák megrendelőjének

a településképi előírásoktól való eltérésért legalább százezer, de legfeljebb egymillió forintot kell fizetnie, a fővárosi tiltás ellenére végzett munkákért pedig ugyanekkora tételre lehet számítani.

A tizenöt napon belül befizetendő bírság összege tovább nő, ha a tulajdonos nem szünteti meg, illetve nem bontja el a szabályokat áthágó bővítést, vagy új épületet, hiszen

a főváros ebben az esetben maga végzi, vagy végezteti el a szükséges munkákat, ennek költségét pedig természetesen áthárítja a törvénytiszteletből nem épp acélos teljesítményt nyújtó gazdára.

Mindennek fényében a mátyásföldi Dozzi-villa több építési szabályt is sértő kerti bővítésének, illetve az ahhoz hasonló munkáknak a jövőben nem lesz sok esélye a megmaradásra.

Kapcsolódó
A kerület és a főváros tudta nélkül bővíti tulajdonosa a mátyásföldi Dozzi-villát
A főváros egyik legszebb szecessziós villájának kertjében egy minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagyó melléképület épül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik