Szórakozás

Egy spanyol püspök lemondott, és összeköltözött egy sátánista erotikus regényeket író nővel

Arman Zhenikeyev / Gettyimages
Arman Zhenikeyev / Gettyimages
Egykori paptársai szerint a férfit, aki éveken át végzett ördögűzéseket, megszállhatta az ördög.

Nagy meglepetést okozott Spanyolországban, amikor augusztusban lemondott tisztségéről Xavier Novell, aki 2010-es kinevezésekor a katolikus egyház legfiatalabb püspöke volt az országban. A katalóniai Solsona 52 éves püspöke akkor csak annyit közölt, hogy „kizárólag személyes okokból” nyújtotta be lemondását, amit az egyház el is fogadott.

Bár már akkor találgatások terjedtek arról, hogy egy nő állhat az ismert, napi politikai kérdésekben is gyakran felszólaló Novell távozása mögött. Az azonban nagy meglepést okozott, amikor kiderült, hogy egy erotikus, és sátánista témájú regényeket író nőbe szeretette bele, és miatta hagyta ott a papi hivatását.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint egykori paptársai most attól tartanak, hogy Novellt megszállta az ördög, és ő vezette a nőhöz, és az ő ármánykodásának köszönhető, hogy elhagyta az egyházat. Az esetről szóló hírek szerint még Ferenc pápa is arra bíztatta, hogy vesse alá magát egy ördögűzésnek, hogy megtisztítsa lelkét a gonosztól, de Novell erre nem volt hajlandó.

A püspök azután ismerkedett össze a Silvia Caballo nevű nővel, hogy 2015-ben ő vállalta el az egyházmegye ördögűzői tisztségét, és a nőt, mint szakértőt kérte fel, hogy segítséget nyújtson neki ebben. Az El Mundo című spanyol lap cikke szerint egyik könyve, amit kis példányszámban adtak ki, és már csak használt könyeket áruló boltokban érhető el, most már csak aranyáron kapható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik