Sport

Az UFC Paddy Pimblett kiütésétől és örömtáncától hangos

Itt van egy 26 éves, liverpooli srác, aki hajviseletében valahol a hatvanas években, a Beatles-korszakban ragadt, és aki szombat este úgy debütált az UFC nyolcszögletű ketrecében, hogy azóta is tőle hangos a közösségi média.

Paddy Pimblett teljesítette ígéretét, felrázta a szurkolókat. A könnyűsúlyú harcos Luigi Vendramini ellen bunyózott az UFC Vegas 36. nyitóharcában és miközben mint egy cséphadaró jobbal-ballal sorozta és közben rúgta is a brazilt, végül egy ördögi jobb horoggal kifektette.

Pedig nem így indult a meccs. Vendramini egy hatalmas bal horoggal telibe találta a korábbi Cage Warriors harcos szabadon hagyott állát, de úgy látszik Pimblett nem csak adja, állja is az ütéseket.

Az igazi show a KO után következett, amikor a liverpooli srác a nyolcszögben még sosem látott örömtáncba kezdett.

A meccs után némiképp megnyugodva úgy nyilatkozott:

Azért vagyok itt, hogy átvegyem a trónt. Én vagyok az új fejőstehén. Én vagyok az új ember. Az emberek most már engem akarnak látni!

Ezzel a mondatfüzérrel Pimblett a UFC leendő szupersztárjának kiáltotta ki magát. Még az is lehet, igaza lesz. Amíg egyszer-kétszer ki nem ütik, mindenképp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik