Sport

Kapás Boglárka: Nem hiszem, hogy valaha is örülni fogok a tokiói negyedik helynek

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

Nem sikerült az éremszerzés az olimpián Kapás Boglárkának, aki 200 méteres pillangóúszásban a negyedik helyen végzett.

A tokiói játékok után Kapás két hónap pihenőt kapott edzőjétől, Virth Balázstól, de gyakran eszébe jut az olimpia, emlékeztették rá azok az emberek is, akik odamentek hozzá gratulálni.

Én meg majdnem visszakérdeztem, milyen olimpiához gratulálnak? Ennek egyébként örülök, mármint, hogy így érzek, mert ez azt is jelenti, képes vagyok szebben látni Tokiót. De hogy valaha is örülni fogok a negyedik helynek, azt nem hiszem

– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kapás.

A 28 éves úszónő azt is elmondta, egy napig megsiratta, hogy nem jött össze az érem, és edzőjével megbeszélte a történteket, de nem akar kifogásokat keresni, inkább próbálja elfogadni, hogy a negyedik helyen zárt.

„Még mindig értetlenül állunk a történtek előtt, hiszen az előfutamban és a középdöntőben is minden úgy történt, ahogy terveztük, ahogy szerettük volna. A döntőben nem” – emlékezett vissza az olimpiára Kapás.

Szerencsére a körülötte lévők támogatják, így könnyebb feldolgozni a történteket, de azért hozzátette, a tokiói szereplése sosem válik a szívét melengető emlékké. Azt mondja, ha jól sikerült volna Tokió, akkor nem biztos, hogy kitartott volna a következő olimpiáig, így viszont Párizsig minden bizonnyal folytatja.

És ha már ott lesz, majd igyekszik kevesebb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy egy olimpián szerepel, mert ez a tudat kicsit összenyomta Tokióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik