Sport

Miklós Editet máris a tízbe várják a vb-n

Miklos-Edit(960x640)(1).jpg (miklós edit, )
Miklos-Edit(960x640)(1).jpg (miklós edit, )

A jövőre 100 éves Magyar Sí Szövetség (MSíSZ) vezetősége szerint az idei szezon az áttörésé lesz, és azt várják, hogy a múlt hétvégén hat Világkupa-pontot szerző Miklós Edit az első tízbe kerül a februárban, Schladmingban sorra kerülő alpesi világbajnokságon.

Erről a november 23-án az európai sportági szövetség elnökének választott Kaszó Klára, az MSíSZ ügyvezető elnöke beszélt a hazai szövetség keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az eredmények nyomán több szempontból is fejlődésre, például az állami támogatás növekedésére számít.

„Jelenleg az életben maradásért küzdünk, kiemelkedő sikerek elérésére így nincs lehetőség, és bár az elmúlt nyolc évben sikerült megnégyszereznünk a szövetség költségvetését, ez nem elég ahhoz, hogy például az utánpótlás-nevelés megfelelő segítséghez jusson” – fogalmazott a sportvezető, aki ezzel együtt úgy gondolja, hogy Miklós Editnek sikerült olyan felkészülési lehetőségeket biztosítaniuk, amelyek eredményeként a vb-n lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban is befér majd az első tíz helyezett közé.

Kálomista Gábor, az MSíSZ elnöke azt mondta, az elmúlt nyolc évben elvégzett munka, és az elért eredmények őket igazolják, de a sportág finanszírozásának még sokat kell javulni.

„Az alpesi mellett az északi szakágakban is van remény arra, hogy a fiatal sportolóink szép sikereket érjenek el” – fogalmazott Kálomista Gábor, aki óriási sportdiplomáciai eredménynek nevezte Kaszó Klára kinevezését, ami azt bizonyítja, hogy a magyar sísportot kezdik komolyan venni nemzetközi szinten.

A sajtótájékoztatón részt vett Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója is, aki „világcsúcsnak” nevezte azt, hogy Kaszó Klára lett a kontinentális szövetség elnöke.

„Nem nagyon van olyan sportág, amelynek az európai szövetségét magyar sportvezető irányítja, a MOB pedig minden szempontból köszönettel tartozik azért a munkáért, amelyet az MSíSZ vezetősége eddig elvégzett” – tette hozzá Nagy Zsigmond, aki szerint a MOB számára minden nyári és téli sportág ugyanolyan fontos, ezért dolgoznak azon, hogy az állami támogatás markánsan megjelenjen a sísportban.

Miklós Edit, aki a repülőtérről érkezett a sajtótájékoztatóra, elárulta, hogy a hétvégi Világkupa-futamok előtt egy hétig a francia és a német válogatottal készült, és az edzés nagyon jól sikerült.

„Úgy tűnik, most már figyelnek rám, a szombati 26. helyemet meg is akarták óvni, de szerencsére nem jártak sikerrel” – mesélte a csíkszeredai születésű sportoló, aki hamarosan elutazik Svájcba, a hétvégi Vk-ra, azután egy héttel később pedig a franciaországi Vk-n versenyez majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik