Kultúra

A Halálos iramban tizedik epizódja 2023-ban érkezik a mozikba

UIP-Duna
UIP-Duna

A Halálos iramban-franchise tizedik epizódja 2023 áprilisában érkezik majd a mozikba – írja a Variety. A filmet ugyanúgy Justin Lin rendezi, mint az idei kilencediket, illetve néhány évvel korábban a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik filmet a franchise-ban.

A tizedik Halálos iramban-film bemutatását eredetileg idén áprilisra tervezték, ám, mint ismeretes, a pandémia miatt csúszott minden, így idén végül csak a Halálos iramban 9 kerülhetett vászonra, az is csak júniusban, a tizedik filmen pedig még nem kezdődhettek el az érdemi munkálatok. Mi több, a tizedik rész kapcsán egyelőre a szereposztás sem nyilvános, csak azt tudjuk biztosan, hogy Dwayne Johnson már nem fog benne szerepelni, ő ugyanis nyilatkozott erről nemrégiben. Rajta kívül John Cena sorsa bizonytalan még. A többi fontos szereplő, azaz Vin Diesel, Tyrese Gibson, Sung Kang, Chris Bridges, Jordana Brewster és Michelle Rodriguez viszont visszatér majd. Hát persze: a Halálos iramban 9 az észak-amerikai piacon 170 millió dollárt, globálisan pedig több mint félmilliárd dollárt keresett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik