Belföld

Telex: Márciusban volt műszaki vizsgán a balesetet szenvedett busz

Kifogástalan állapotban volt az a 2013-as évjáratú Mercedes busz, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet az M7-es autópályán – közölte a Telexhez eljuttatott közleményében az utazást szervező Rolitúra. A buszon, amely a közlemény szerint idén márciusban vett részt műszaki vizsgálaton, 56 ember tartózkodott, egy horvátországi kirándulás résztvevői. A balesetben nyolcan haltak meg, köztük a járművet vezető buszsofőr.

Az utazásszervező a közleményben megerősítette, hogy az autóbuszt két gépkocsivezető váltva vezette, betartva az előírásokat a pihenő és munkaidőkre vonatkozóan. A balesetkor a volánnál ülő sofőr a hajnali 20 perces egészségügyi szünetet követően Balatonlellénél, a baleset előtt nagyjából háromnegyed órával kezdte meg a vezetési idejét, a kötelező pihenőt követően.

A közlemény szerint az utasok augusztus 13-án reggel 9-re érkeztek meg a horvátországi Krk-szigeten található Baskára, majd az egész napos strandolást és városnézést követően este 10 óra körül indultak vissza Budapestre. A Telex a Fejér megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva azt írta, hogy a sofőrön kívül a balesetben hét nő vesztette életét, mindannyian magyar állampolgárok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik