Szórakozás

Gajdos Tamásnak nem tetszik az új Szerencsekerék, szerinte „olcsó szórakoztatásra törekszik”

atv
atv
„A régi jó dolgokból már nem maradt semmi.”

A naphire.hu-n jelent meg egy riport Gajdos Tamás műsorvezetővel, aki egykoron a Szerencsekerék című műsort is vezette. Épp ennek apropóján szólaltatták meg, ugyanis a TV2 újragondolta a műsort, Kasza Tibi lett a műsorvezető, és civil versenyzők mellett celebek is játszanak a nyereményekért.

Kapcsolódó

Gajdos nincs lenyűgözve a változástól, szerinte az eredeti műsorra csak nyomokban emlékeztet a mostani produkció.

Sok mindenben természetesen az elmúlt 20 év fejlődésének köszönhetően más lett, más kellett, hogy legyen megjelenésében is a műsor, de tartalmában, hangulatában nem biztos, hogy szerencsés változtatásokon esett át. A műsort vezető Kasza Tibor személyisége, stílusa olyan, amilyen – ezt a producer felelőssége eldönteni, hogy mennyire passzol az ő elképzeléseihez, de az az alpári, sokszor a játékosokat, vagy a táblánál álló hostesst megalázó és sértő hangnem és a játékosok színvonala kritikán aluli.

Úgy véli, nem jó irányt vettek fel a műsorkészítők a szerkesztési elveknél.

Lehet aztán, hogy csak a mostani műsor mindenáron az olcsó szórakoztatásra, röhögcsélésre törekvő jellege az, ami kihozza a játékosokból a legrosszabbat, s hogy ők maguk is néha önmaguk paródiájává válnak – nem tudom. Egy biztos: számomra és ahogy hallom, mások számára is csalódás ez a produkció, mert lehet és kell is frissíteni akár formailag is egy, a tengerentúlon már fél évszázada sikeresen futó produkción, de alapjaiból így kiforgatni és a néha kínos helyzeteket eredményező jópofáskodó szintre levinni talán nem kellett volna.

Ha már röhögcsélés – épp ez jellemezte a legutóbbi adást:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik