A 2022 szavazásra jogosult küldöttből 1714-en vették fel a szavazólapot, az urnában 1656 szavazólap volt, ebből érvénytelen 9, ellenszavazat 39 volt – jelentette be Kontrát Károly a szavazatszámláló bizottság képviseletében.
A küldöttek tapsviharral fogadták a bejelentést és a színpadra lépő Orbán Viktort. Az újraválasztott pártelnök ezután kezdett az kongresszusi beszédébe. A Fidesz elnöke azt mondta, megtisztelve érzi magát, hogy újra rábízták a párt vezetését, és megköszönte a felé áradó szeretet és bizalmat.
Schmitt Pál visszalépése után már az alelnökválasztás sem hozott izgalmakat. A legtöbb szavazatot Varga Mihály kapta (1608), őt követte Kósa Lajos (1534), Pokorni Zoltán (1509) és a legkevesebb szavazattal, 1394, Pelczné Gáll Ildikó lett a negyedik alelnök.