A Blikk számolt be arról, hogy a 254-szeres válogatott kézilabdázó gyermeket vár. Már visszavonulásakor is azt mondta, a közeli tervei között szerepel a családalapítás.
„Azért vonulok vissza, mert családot szeretnék alapítani, nem feltétlenül egyből a szezon vége után, de a közeljövőben mindenképpen. Be fogok iratkozni egy egyetemre. Még nem döntöttem el, hogy milyen szakra, pedig már nagyon közel van a jelentkezési határidő. Nem a diploma megszerzése a legfőbb célom, hanem hogy olyan tudást szerezzek, amit hasznosítani tudok a jövőben, és mindenképpen olyat tanulnék, ami érdekel” – nyilatkozta a kapus egy éve a Győr24-nek.
Sokan sajnálták, amikor Pálinger Katalin a tavalyi szezon végén bejelentette visszavonulását, hiszen saját elmondása szerint is jó formában volt.
A klasszis jelenleg a Győri Audi ETO KC elnökségének a tagja, így részese a csapat jelenkori sikereinek is (a Győr a BL-ben még veretlen ebben a szezonban).
A Blikk úgy tudja, minden a tervek szerint alakul. Pálinger Katalin – aki mellesleg magánóvoda megnyitásán töri a fejét – párja Krass Árpád, a győri labdarúgócsapat korábbi kapusa.