Nagyvilág

Kovács Zoltán: Honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok?

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Ránk akarnak kényszeríteni egy világlátást, ha pedig egy tagállam nem úgy cselekszik, ahogy a brüsszeli bürokraták gondolják, akkor mondvacsinált okokkal, jogi köntösbe csomagolva, politikai támadás indul. Az uniós újraindítási alaphoz való hozzáférésünket is blokkolják, így zsarolnak éppen akkor, amikor a gazdaságnak gyors beavatkozásra van szüksége az újrainduláshoz – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az államtitkár kifejtette: a magyarországi Forma 1-es futamra érkező sztárok megszólalása azt példázza, „hogyan működik ez a hálózat”. Szerinte az, hogy két világbajnok, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is bírálta a homofób pedofiltörvényt, azt jelzi, hogy hogyan lehet megszólaltatni olyan „beszélő fejeket”, akikre a laikus közvélemény figyel, ha egy tagállam másként gondolkodik, mint azt a nemzetközi mainstream elvárná.

Talán ez a legaljasabb része annak a kampánynak, amit Magyarország ellen folytatnak, hiszen olyan embereket nyernek meg, akik nem tudnak semmit. Honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok, milyen következetesen védi az alkotmány és a magyar kormány a családok és gyermekek jogait?

– fogalmazatott Kovács Zoltán.

Az államtitkár nem az első kormánypárti politikus, aki bírálja a magyar jogszabály miatt tiltakozó Forma-1-es pilótákat: Varga Judit igazságügyi miniszter és Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is üzent már nekik, előbbi azt, hogy maradjanak a kaptafánál, utóbbi pedig azt hánytorgatta fel, hogy a hétszeres világbajnok Hamiltonnak nincs gyereke.

Kapcsolódó
Deutsch Tamás: Lewis Hamiltonnak szivárványos véleménye van, nincs viszont gyereke
A fideszes EP-képviselő megtalálta a fogást a hétszeres világbajnokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik