Kultúra

Harvey Weinsteint kiadták Los Angelesnek, ahol újra bíróság elé áll

Eduardo Munoz Alvarez / AFP
Eduardo Munoz Alvarez / AFP
Az ügyvédek hiába küzdöttek a döntés ellen.

Kedden Harvey Weinstein elhagyta a New York állambeli Wende Büntetővégrehajtási intézetet, hogy átszállítsák Kaliforniába, ahol ismét bíróság elé állhat. A kiadatás sok hónapja csúszott már, a tavaly év elején a New York-i bírósága által 23 év börtönre ítélt producer átszállítását ugyanis több alkalommal elhalasztották, hol a covidra, hol Weinstein egészségügyi problémáira hivatkozva. Weinstein ügyvédei kitartóan érveltek amellett, hogy védencük nem áll készen az útra, hiszen akár rohamosan romló a látását is elvesztheti, a bíró azonban júniusban elutasította az újabb halasztási kérelmet.

A Los Angeles-i perben 2020 januárjában emeltek vádat Weisntein ellen, egy nappal azelőtt, hogy a producer New York-i nemierőszak-tárgyalása elkezdődött. Los Angelesben akkor azzal vádolták meg, hogy 2013-ban két nap leforgása alatt megerőszakolt egy nőt, egy másikat pedig szexuálisan zaklatott. Néhány hónappal később, áprilisban ehhez a vádhoz csatoltak még egyet egy 2010-es szexuális zaklatási eset kapcsán, majd októberben még hat rendbeli bűncselekmény került a vádpontok közé, ezek erőszakos nemi közösülésről és kierőszakolt orális szexről szóltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik