Belföld

A volt Fidelitas-vezető ültetvénye után újabb marihuánaneveldére bukkant a rendőrség Hódmezővásárhelyen

Újabb száz tő fölötti indiaikender-ültetvényt számolt föl a rendőrség Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrség ügyeletére július 11-én érkezett bejelentés, hogy egy külvárosi lakatlan házban ismeretlenek nagy mennyiségben indiai kendert termesztenek.

A nyomozók az ingatlanban mintegy 120 tő kendernövényt találtak, amelyet lefoglaltak. Az elvégzett adatgyűjtések eredményeként a rendőrök eljutottak egy 32 éves helybeli férfihez és 25 éves társához, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A feltételezett elkövetőket elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az idősebb férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, míg fiatalabb társa szabadlábon védekezhet.

A rendőrök július 8-án számoltak föl egy 350 töves indiaikender-ültetvényt egy hódmezővásárhelyi tanyán. Később az is kiderült, hogy a jelentős méretű ültetvény tulajdonosa a hódmezővásárhelyi Fidelitas elnökhelyettese volt. A 27 éves fiatalember az ügy kipattanása után gyorsan kilépett a szervezetből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik