Belföld

Időjárás: másodfokú figyelmeztetés vasárnapra

Kiderül.hu
Kiderül.hu

A jövő hét elejéig záporok, zivatarok érkezhetnek, melyek enyhítik a szárazságot, ugyanakkor a fülledt időről is gondoskodnak. Keddtől már csökken a csapadékhajlam, újabb száraz periódus veszi kezdetét – írja a Kiderül.hu.

Vasárnap a napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás többfelé záporral, zivatarral, a legkisebb eséllyel keleten várható csapadék, ahol a legtöbb lehet a napsütés. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik az északi szelet, illetve zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 15 és 21, a maximum 27 és 35 fok között valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten melegebb az idő.

Kiderül.hu

Országszerte számos figyelmeztető előrejelzés van érvényben. Négy keleti megyében zivatarok és hőség miatt első, míg az ország több mint kétharmadán a felhőszakadások okán másodfokú a jelzés: „intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.”

Hétfőn a Kisalföldet leszámítva erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, több helyen zápor, zivatar valószínű. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, elsősorban nyugaton és északkeleten meg is erősödik, zivatarban pedig viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 15, 22, a legmelegebb délutáni órákban 26, 31 fok valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik