Sport

Djokovic szetthátrányból húzta be Wimbledont, már Federer és Nadal szintjén

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Novak Djokovic négy szettben, 3 óra 24 perc alatt legyőzte az első olasz wimbledoni döntőst, Matteo Berrettinit, ezzel pedig 20. Grand Slam-győzelmét aratta, amivel utolérte Rafael Nadalt és Roger Federert az örökranglista élén.

A szerb idén már az Australian Opent és a Roland Garrost is megnyerte.

Meglepően alakult a döntő első szettje, mert bár Djokovicnak az első játékban rögtön bréklabdát kellett hárítania, utána elég magabiztosan került 4-1-es, majd 5-2-es előnybe. A következő gémben még játszmalabdája is volt a szerbnek, mégsem tudta lezárni a játszmát, Berrettini pedig óriási meglepetésre kiegyenlített. Rövidítésig ment aztán a két játékos, amit aztán az olasz nyert meg.

Kapcsolódó
A világelső nyerte a 35 éve nem látott wimbledoni döntőt
Majdnem két órán át tartott Barty és Pliskova meccse.

A második szettben Djokovic ellenállhatatlanul kezdett, leütötte a pályáról az olaszt, 4-0-ra is vezetett. 5-1 után Berrettini azonban úgy nyert meg három gémet zsinórban, hogy három játszmalabdát hárított, benne volt ismét a nagy fordulat. Djokovic azonban megrázta magát és semmire kiszerválta a játszmát.

Megmaradt a szoros küzdelem a harmadik felvonásra is, Berrettini ugyan sokat hibázott, de így is nagy csatára késztette a világelsőt, miközben rajta nem annyira érződött, hogy élete első Grand Slam-döntőjét játssza. A harmadik játszmát egy brék döntötte el, Djokovic kihasználta a kínálkozó lehetőséget, majd ő maga két bréklabdát hárított a folytatásban, így már nála volt az előny.

Adrian DENNIS / AFP

A negyedik játszmában 3-3-ig egyikük sem hibázott adogatóként, ám a hetedik játékot Djokovic gogadóként húzta be, így előnybe került, és mivel a következő szervagémet hozta, így karnyújtásnyira került a győzelemtől. Fogadóként nyerte meg aztán a tornát, a harmadik meccslabdáját használta ki, egészen pontosab Berrettini a hálóba lőtte a labdát.

„Amikor hétéves voltam, akkor mindenféle, a szobámban található anyagból összeraktam magamnak a wimbledoni trófeát, úgyhogy most itt lenni, és mindezt elérni lenyűgöző. Rafa és Roger a két legfontosabb játékos, akivel valaha találkoztam. Miattuk állok most itt. Megmutatták, mit kell tennem, hogy fizikálisan, taktikailag és mentálisan is erősebb legyek. Az elmúlt tíz év egy fantasztikus utazás volt, aminek még nincs vége” – mondta Djokovic, aki bízik benne, hogy lesz lehetősége elérni a naptári Grand Slamet, azaz megnyerni mind a négy nagy tornát 2021-ben.

A 34 éves Novak Djokovic kilencszer nyert az Australian Openen, kétszer a Roland Garroson, hatszor Wimbledonban és háromszor a US Openen.

A nagy hármas közül ő az egyedüli, aki legalább kétszer győzött mindegyik major tornán. Az idei US Open előtt azonban még elindul a tokiói olimpián is.

Federer az elsők között gratulált, Twitter-oldalán azt írta, fantasztikus teljesítményt nyújtott a szerbe, és büszke arra, hogy egy ilyen különleges korszakban játszhat.

sofascore.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik