Élet-Stílus

Mise után jöhet a borleves

borkostolas(960x640)(3).jpg (borkóstolás, borkóstoló, bor, vörösbor, )
borkostolas(960x640)(3).jpg (borkóstolás, borkóstoló, bor, vörösbor, )

Csaknem elfeledett karácsonyi étel a borleves, amit hagyományosan az éjféli miséről hazatérve ettek a család tagjai. A karácsonyi menühöz azonban akár egyfajta aperitifként is fel lehet szolgálni.

Az egész tulajdonképpen egy habos-krémes forralt bor, amit pontosan úgy ízesítünk, mint a téli lélekmelegítőt: fahéjjal, szegfűszeggel, citrommal, borssal. A végén azonban a madártejhez hasonlóan felvert cukros tojássárgájával sűrítjük be.

Általában az ételekbe használt boroknál érvényes szabály itt is érvényes, azaz olyat kell használni, amit egyébként is innánk. A forralt bornál ez annyiban módosul, hogy ide ne a legjobb borainkat használjuk, mert a fahéj és a szegfűszeg nagyjából úgyis elnyom mindent. Ennek ellenére válasszunk iható bort, és ne csak a fűszerekkel, a citrommal és a cukorral állítsuk be az ízt. Sokan tokaji aszúból is szoktak borlevest készíteni, de ez vélhetően pénzkidobás. Ha ragaszkodnánk a tokajihoz, akkor egy furmint is megfelel a célra, de a szamorodninál semmiképp nem kell drágább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik