Kultúra

Baranyi Krisztina a Fidesz és az ellenzék összeborulásáról beszél a Pinceszínház új igazgatójának ügyében

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
„A szakmázás ugye bolsevik trükk” – írta a polgármester a bejegyzésében.

Megírtuk, hogy Sztarenki Pált, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egykori művészeti vezetőjét nevezték ki a IX. kerületi Pinceszínház új igazgatójának. Sztarenki annak ellenére nyerte el a kinevezést, hogy az ellenzéki vezetésű Ferencváros által felkért szakmai bizottság dr. Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház korábbi gazdasági igazgatójának pályázatát támogatta.

Ezzel kapcsolatban a kerület polgármestere, Baranyi Krisztina tett közzé bejegyzést a Facebookon, melyben arról ír, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP, valamint két momentumos képviselő rögtönzött nagykoalíciót alkotva hagyta figyelmen kívül a magyar színházi élet krémjéből álló szakmai bírálóbizottság javaslatait.

A szakmázás ugye bolsevik trükk. Helyette kiválasztották azt a jelöltet, aki operett kuplékat tervez a kerületi középiskolákba vinni, hogy népszerűsítse a színházat

– írja a képviselő, aki szerint színház téren továbbra is az marad a kerületben, ami a Fidesznek kedves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik