Élet-Stílus

Börtönre ítélték a férfit, aki a bank hibája miatt lett milliomos

Getty Images
Getty Images
Hat évet kell a rácsok mögött töltenie.

A tulai Roman Jurkov arra lett figyelmes, hogy a bankszámlájára 95,2 millió rubel, azaz mintegy 385 millió forint került. Az összeg a bank hibájából, a mobil-applikációjuk frissítésekor landolt. A 35 éves orosz férfi azonban ahelyett, hogy szólt volna, úgy döntött, elveri a pénzt – írta a LadBible.

A vádirat szerint a férfi május 31. és június 1. között 220 tranzakciót hajtott végre, és hát nem kicsiben gondolkozott. Vásárolt:

  • négy ingatlant
  • egy BMW-t
  • egy Mercedest
  • és egy iPhone-t is.

Jurkov úgy mesélte el a történteket, mintha egy filmben lett volna,

mindent megvásároltam, amit csak akartam. Vagyis, repülőgépet nem vettem.

A vége a történetnek már kevésbé hollywoodi, a bíróság hat év börtönre ítélte lopásért. De, annak ellenére, hogy az eset júniusban történt, a bank csak novemberben a negyedéves beszámolónál vette észre a hibát. Még volt ekkor 39 millió rubel (157 millió forint) Jurkov számláján, amit befagyasztottak, a férfit pedig decemberben letartóztatták.

Jurkov szerint ő semmi rosszat nem tett, állítja, hogy ő a bankkal kapcsolatban volt, ahol azt mondták neki, minden rendben van és jogszerű.

A LadBible ezzel a történettel kapcsolatban felhoz egy nagyon hasonlót: Julia Yonkowski 20 dollárt akart kivenni egy ATM-nél, és ekkor lett figyelmes rá, hogy a számláján 999 985 855,94 dollár, azaz 300 milliárd forint található.

Tudom, hogy a legtöbben azt gondolnák, nyertek a lottón, de én el voltam borzadva.

A bank később közölte, a nőnek nemhogy ennyi pénze nincs a kártyáján, hanem még adóssága is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik