Civil szervezetek üdvözlik a miniszterelnök kijelentését, miszerint a szivárványzászló Budapesten az utcakép része, és vittek egyet a Miniszterelnökségre, hogy a Karmelita kolostorra is kifüggesszék. A hivatal nem vette át a zászlót, így elpostázzuk nekik, írta csütörtök reggeli sajtóközleményében a Budapest Pride és a Háttér Társaság.
Orbán Viktor nemrég a német sajtónak azt mondta, „a szivárványszín zászló hozzátartozik Budapest utcaképéhez”, a civil szervezetek pedig egyetértenek a miniszterelnök kijelentésével, és úgy vélik, a most zajló Budapest Pride Fesztivál tökéletes alkalom arra, hogy a kormányzat egyértelművé tegye: valóban kiáll az LMBTQ emberek jogai mellett.
A szervezetek továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy amíg Orbán a Kossuth rádióban arról beszél, hogy „a homoszexuálisok hagyják békén a gyerekeinket”, addig német lapoknak már úgy nyilatkozik, hogy „a homoszexuális fickók jogait védi”, illetve ő a „jogok harcosa, aki egy szabadságharcos volt a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitást még büntették”. Ennek kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor egyébként egy évvel azután jött világra, hogy a homoszexualitás büntetőjogi üldözése Magyarországon megszűnt.
A Budapest Pride és a Háttér Társaság kezdésnek üdvözölné, ha a miniszterelnök is csatlakozna a Főváros, Újbuda, Zugló és Erzsébetváros kiállásához, és kitűzné a szivárványzászlót Miniszterelnökség épületére.
Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője úgy nyilatkozott:
Az elmúlt hetekben több gyűlölet-bűncselekményt is elkövettek LMBTQI emberek és támogatóik ellen: az LMBTQ-ellenes putyini propagandatörvénynek sajnos további kézzelfogható hatásai is lesznek. Az állam feladata az itt élők védelme. Az ilyen erőszakos támadások, gyűlölet-bűncselekmények megelőzése prioritás kellene legyen, ehelyett azonban a kormány olyan törvényeket hoz és olyan nyelvezetet használ, amely megbélyegzi az LMBTQI embereket, és elfogadhatóvá teszi az őket érő erőszakot és hátrányos megkülönböztetést.