Kultúra

Rekordsebességgel startolt el a Halálos iramban 9

UIP-DUNA FILM
UIP-DUNA FILM

Várható volt, hogy a Halálos iramban 9 jól fog indulni a mozipénztáraknál, és beváltotta az előzetes reményeket. 4179 moziban vetítették, és első amerikai hétvégéjén 70 millió dollárt hozott. Ez messze a legerősebb nyitóhétvége a járvány kitörése óta Amerikában, sőt, utoljára a 2019 decemberében bemutatott Star Wars: Skywalker kora tudott ennél többet hozni. A járvány előtti rekordot a pár hete bemutatott Hang nélkül 2 tartotta eddig, 48,3 millió dollárral.

A Halálos iramban 9 alkotói azonban még nem dőlhetnek hátra, ugyanis intő jel, ami Kínában történt nemrég a franchise legfrissebb darabjával. Ott is rekordösszeggel, 136 millió dollárral kezdett a film, ám a nézők és kritikusok annyira lehúzták, hogy a második hétvégére 85 százalékkal szakadt be a nézettség.

Kapcsolódó

Meglátjuk, Amerikában hogy tartja magát a nyitóhétvége után. Addig is, a Halálos iramban 9-ről szóló kritikánkat itt, a Vin Diesellel készült interjúnkat pedig ide kattintva olvashatják:

Kapcsolódó
Vin Diesel: Isteni szerencse, hogy mindig megúsztuk ép bőrrel a száguldozást
Az egész szériát olyan alacsony önbizalommal kezdtem, mint Dom Toretto – mondta a 24.hu-nak Vin Diesel, aki arról is mesélt, mennyire megviselte Paul Walker halála. Húsz éve indult a Halálos iramban, most került a mozikba a 9. rész. Interjú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik