Kultúra

Nőket osztályoz szépségük alapján új alkotásában a kínai Donald Trumpként emlegetett művész

Dia Dipasupil / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Dia Dipasupil / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP

Nagy botrányt kavart az interneten Song Ta kínai művész legújabb alkotása, melyben női egyetemistákat osztályoz kinézetük alapján. Az Uglier and Uglier (Csúnyább és még csúnyább) címet viselő, titokban rögzített, nyolcórás videót, melyben Song Ta egyetemi hallgatók képeit mutatja be, a legvonzóbbtól a legkevésbé vonzóig rangsorolva őket, az OCAT nevű sanghaji művészeti térben állították ki, de nem sokkal később bezárt a hely, írja az Artnet.

Song Ta, akit a kínai Donald Trumpként is szoktak emlegetni, 2012-ben készítette a videót, melyet akkor a pekingi Ullens Kortárs Művészeti Központban (UCCA) állítottak ki, de úgy tűnik, ott nem igazán háborodtak fel rajta. Az Uglier and Uglierhez tartozó leírásban a Campus Flowers kifejezést használják az egyetemista lányokra. A jelentések szerint a „Song Ta Campus Flowers” ​​hashtagre százmilliószor kerestek rá a kínai közösségi médiában az elmúlt héten.

Az OCAT Shanghai múlt pénteken nyilvánosan bocsánatot kért a Weibo nevű közösségi oldalon, hozzátéve, hogy visszavonja a művet. A hely határozatlan időre bezárt, a nyilatkozat szerint a tulajdonosok „átgondolják” hibáikat.

Song Ta munkásságát eddig széles körben elismerték a nemzetközi művészeti világban, valamint őt tartják az első divattervezővé avanzsált konceptuális művész-kurátornak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik