Nagyvilág

Meghalt John McAfee

Fred DUFOUR / AFP
Fred DUFOUR / AFP

A Gizmodo több spanyol nyelvű lapra hivatkozva azt írja, hogy meghalt John McAfee, a híresen excentrikus szoftverfejlesztő. 75 éves volt. A férfi valószínűleg öngyilkos lett, a testét a cellájában találták meg Barcelonában. Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

A spanyol bíróság kedden döntött arról, hogy kiadják McAfee-t az Egyesült Államoknak, ahol adócsalás miatt körözték. Az adóhatóság szerint 2014-2018 közt felejtette el bevallani bevételeit, amelyek kriptovalutákkal, tanácsadással kapcsolatos ügyleteiből származtak, de az amerikai tőzsdefelügyelet azzal is vádolja, hogy 23,1 millió dollárnyi kriptodevizát fogadott el reklámozás miatt, de azt nem tüntette fel, hogy fizetik őt a hirdetésekért.

Idén márciusban az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) eljárást indított John McAfee ellen. A kiberbiztonsági vállalkozót (és testőrét) értékpapírcsalással és pénzmosással vádolják, miután a gyanú szerint félrevezette és kriptovaluta vásárlásra buzdította a twitteres követőit. A minisztérium gyanúja szerint McAfee úgynevezett pump and dump átveréseket bonyolított le, melyeknek lényege, hogy a résztvevők minél többet vásárolnak alacsony árfolyamon egy adott kriptovalutából, majd így feltornázva az árukat később másoknak adják el a kriptovalutáikat és kiszállnak.

A DOJ vádja szerint McAfee több millió dollárt keresett ilyen módon Reddcoinból és Dogecoinból, miután a netezőket hamis állításokkal vezette félre. McAfee ugyan tagadta, hogy befektetett ezekbe a valutákba, a valóságban nagy mennyiségben vásárolt belőlük. A minisztérium hét vádpontot vázolt fel, melyek egyesével 5-20 év közti szabadságvesztést vonhatnak maguk után.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik