Tech

Lehet, hogy véget ért a Hubble űrtávcső karriere

Ahogy korábban megírtuk, leállt a Hubble űrtávcső, és hiába telt el már több mint egy hét, még mindig nem sikerült ismét üzembe helyezni – számol be a Futurism. A NASA szakemberei továbbra sem tudják, hogy mi idézte elő a számítógépes problémát, de valószínűleg egy memóriamodul meghibásodása áll a háttérben.

Lehetséges, hogy a legendás űrteleszkóp küldetése véget ért.

A Hubble-t utoljára 2009-ben kellett megszerelni, akkor egy legénység új számítógépet, akkumulátorokat és tudományos műszereket telepített az űreszközre. A NASA ugyanakkor most nem tud asztronautákat küldeni az űrtávcsőhöz, mivel nem rendelkezik a misszióhoz megfelelő űrhajóval.

Stocktrek

Az űrhivatal még nem próbált ki minden lehetséges megoldást. Az egyelőre sikertelenül elindított tartalékmodulok mellett egy teljes hasznos teher is van tartalékban, a mérnökök ezt is megkísérelhetik bekapcsolni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a NASA mikor válthat stratégiát.

Ha nem tudják feléleszteni az űreszközt, aktiválni fogják azt a berendezést, amely visszairányítja a Hubble-t a légkörbe, ahol megsemmisülhet. A Hubble utódja, a James Webb űrtávcső hosszú késés után idén novemberben indulhat el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik