Forma-1

Verstappen kijavította a hibáját és legyőzte Hamiltont

Mark Thompson/Getty Images
Mark Thompson/Getty Images

Max Verstappen nyerte vasárnap a Forma-1-es Francia Nagydíjat.

A holland pilóta ugyan az első rajtkockából indulhatott, azonban a második kanyarban hibázott és így azonnal Lewis Hamilton ugorhatott az élre. Harmadik helyen Valtteri Bottas haladt több mint négy másodperccel Sergio Pérez előtt, egészen egy 14. körben elkövetett bakiig, amikor a mexikói felzárkózott.

Elsőként Bottas cserélt kereket, egy körrel később Verstappen is, ráadásul a finn elé jött vissza, ráadásul Hamiltont épphogy maga mögé tudta utasítani, amikor a brit járt a bokszutcában. A dráma ezután jött, Verstappen abroncsai 14 körig bírták csak, így aztán aránylag hamar másodjára is cserére szorult. Ekkor úgy tűnt, elúszhat a futam a holland számára.

Csakhogy Verstappenen kívül szinte mindenki egy kiállással kalkulált, így aztán ment a gumikímélés és óvatoskodás, miközben Verstappen padlógázzal száguldozott. Először Bottast előzte meg, aki be is szólt rádión a csapatának, hogy eltaktikázták magukat az egy kiállással, majd az utolsó előtti körben Hamiltont is lehagyta a végső győztes.

Hamilton mögött Sergio Pérez zárt, őt követte csak Bottas, mögöttük pedig a fantasztikus napot kifogó két McLarenes, Lando Norris és Daniel Ricciardo végzett. Az idei Francia Nagydíj volt az első futam a 2019-es Osztrák Nagydíj óta, amikor mindegyik pilóta be tudta fejezni a versenyt.

Forrás: sofascore.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik