Olvasónk a belvárosi Erzsébet téren nézte barátival a szerdai magyar-portugál meccset. A mérkőzés vége után nem sokkal azt látták, hogy egy szurkoló berohan a kordonokon keresztül a mosdókhoz, a biztonsági őrök pedig utánaszaladnak.
„Már ekkor véres volt az egyik biztonsági őr arca. Érződött, hogy balhé van” – írta olvasónk, aki hozzátette, hogy a szurkoló nem tűnt józannak. Az alábbi felvételen látható, hogy miután a biztonságiak leteperték a férfit, többször belerúgtak a földön, majd amikor próbálta lekopogni a fojtást, az egyik őr akkor sem engedett a szorításból. Olvasónk azt mondta, a szurkolónak már kékült az arca.
Beszámolója szerint elég sok időbe telt, mire a rendőrök a helyszínre értek, pedig sok egyenruhás volt az Erzsébet tér környékén. A felvétel készítője akkor hagyta abba a videózást, amikor az egyik biztonsági őr elindult felé a telefonjával, és elkezdte lefényképezni. Olvasónk az arca elé tette a kezét, mire az megfogta karját, és próbálta eltolni a kezét.
Azt mondta, hogy ha neked lehet, akkor nekem is, faszkalap
– emlékezett vissza. Ekkor hátat fordított és elindult, mert attól félt, hogy rátámad a biztonsági őr.
A verekedéssel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, válaszukból kiderül, hogy garázdaság gyanúja miatt nyomozást indítottak, és szerdán egy férfit gyanúsítottként kihallgattak a nyomozók. Ő minden bizonnyal a szurkoló, a rendőrség tájékoztatása szerint ugyanakkor
az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt három biztonsági őrt is előállítottak,
azóta már őket is kihallgatták.
A verekedésben két férfi könnyű sérüléseket szenvedett.