Nagyvilág

Kim Dzsongun konfrontációra és párbeszédre is készül Amerikával

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

Észak-Korea a konfrontációra és a párbeszédre is felkészül az Egyesült Államokkal, idézte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt a kommunista ország állami hírügynöksége pénteki jelentésében.

Kim most először foglalt állást a januárban hivatalba lépett Biden-kormány Korea-politikájáról. Az állampárt, a Koreai Munkapárt központi bizottságának ülésén szólalt fel csütörtökön, írja az MTI.

A főtitkár annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a párbeszédre és a konfrontációra, különösen az utóbbira kell felkészülni teljes mértékben, hogy országunk méltóságát és a független fejlődéshez fűződő érdekeit megvédjük

– jelentette a KCNA, hozzátéve, hogy ez „megbízhatóan szavatolja majd az ország békés környezetét és stabilitását”. Kim szerint Észak-Koreának arra is törekednie kell, hogy saját kezdeményezéseihez kedvező külső környezetet teremtsen.

Vipin Narang, a massachusettsi műszaki egyetem (MIT) nukleáris szakértője szerint ezzel Kim kitart a kivárás taktikája mellett, és nem provokálja az új amerikai kormányt. Megjegyezte: tekintettel arra, hogy Észak-Koreában sem az élelmezési, sem a járványügyi helyzet nem túl kedvező, Kim feltehetően örül, ha elkerüli az összetűzést. Phenjan élelmiszerhiánnyal küzd, és a héten maga Kim is elismerte, hogy az élelmezési helyzet „feszült”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik